A Baranya vármegyei I. osztályú labdarúgás bemutatása - 1953 Déli csoport

Labdarúgó Baranya megyei I. osztály, 1953-as évad, Déli csoport

A bajnokság sorszáma, 1951-től: 3.

Az osztály besorolása: 3. (az NB I, NB II mögötti).

A bajnokság lebonyolítási rendje: tavaszi-őszi rendszer (egy naptári évben).

A bajnokság rajtjának ideje: 1953. március 15.

A bajnokság befejezésének ideje: 1953. október 18. 

A bajnokságba benevezett csapatok száma: 14.

A bajnokságot befejezett csapatok száma: 14.

Települési megoszlás: Beremend (1), Komló (1), Pécs (6), Sásd (1), Sellye (2), Siklós (1), Szigetvár (2).

Bajnok: a Pécsi Honvéd (de mégsem bajnok, csak a csoportot nyerte meg, a korabeli rájátszást már elveszítette, óvás után).

Kieső: nem lehet meghatározni, mert a következő évadban megint csupán egycsoportossá szűkült a sorozat.

A Pécsi Honvéd csak csoportgyőztes lett, nem bajnok

Aki – bármilyen okból is – egy kissé elmélyedt a magyar labdarúgás történetében, annak cseppet sem meglepetés az átszervezés fogalma. Mindez a Baranya megyei futballbajnokságot két befejezett évad után érte utol. Ekkor, a harmadik előtt, az OTSB (Országos Testnevelési és Sportbizottság) úgy döntött, a baranyai pontvadászatot két csoportban rendezik meg. Ennek magyarázata eléggé egyszerűen hangozott. A döntéssel éppen kétszer annyi sportegyesület juthatott indulási lehetőséghez. Ráadásul területileg is igyekeztek meghúzni egy vonalat a két rész között. Azonban azt könnyű belátni, kétszer tizennégy az huszonnyolc, ami azért egy megyében túlságosan sok csapatot jelentett. Ha azonban már így esett, akkor elsőre – teljesen önkényes módon – kezdjük a történetet a Déli csoporttal. Azt hozzá kell tenni, amikor elsőre ismertették a csoportok beosztását a sajtóban, akkor valami nagyon összezavarodott! De azt fogjuk a nyomda ördögére, vagy a hibás közlésre, amit a névtelen szerző jelentetett meg. Nem lapított az újságíró, hanem a kor szokásai szerint, a „firkászok” nevét általában nem jelezték (Dunántúli Napló. 1953. március 3.). Rátérve a sportra, aki megnyerte a maga csoportját, az nem tekinthette magát bajnoknak, csupán csoportgyőztessé vált. Mert a szezon végén, két mérkőzésen még meg kellett vívnia az aranyéremért, a másik ág legjobbjával. Ezt ma rájátszásnak neveznénk, ami nem feltétlenül jellemző a futballra. De legalább ebben a módszerben megelőzték a magyar kosárlabdázókat!

Pár nappal, néhány lapszámmal később kiderült, senki sem hibázott a csoportok kialakításánál. Pontosabban rengetegen voltak benne a „buliban”, de végül a megyei sportszövetségnél felfigyeltek a panaszosok hangjára. Módosították a mezőnyöket, figyelembe vették a közlekedési lehetőségeket is, a dolog pedig nyugvópontra jutott.

A bajnokság vasárnap, március 15-én indult, ami abban az időben nem számított nemzeti ünnepnek. A Komlói Építők–Pécsi Honvéd találkozót Dombóvárott rendezték meg, kitolva ezzel a megyehatárt, de indokot nem írtak róla.

A Pécsi Honvéd elég hamar bejelentkezett az első helyre, alaposan meglepték a Komlót, Dombóváron 9:1-re verték az újoncot. A Mecsekszabolcsi Bányász meg 8:0-al lépett túl a Sellyei Vörös Lobogón, egy olyan klubon, amelyiknek ez jutott bemutatkozásként (Dunántúli Napló, 1953. március 17.).

Március végén az okozott meglepetés, hogy a Pécsi Honvéd pontot veszített a Pécsi Postással szemben, 2:2-re végződött a meccs. A Sellyei Vörös Meteor viszont továbbra sem nagyon „hasított”, mert 6:1-re kapott ki a Szigetvári Vörös Lobogónál vendégeskedve. De legalább a „vörösök” között maradtak a pontok (Dunántúli Napló, 1953. március 31.). A Sellye négy játéknap után pont nélkül állt, az 1:19-es gólaránya is eléggé „karcsúnak” tűnt, bárhonnan is nézték azt a szurkolóik.

A régi újságokat lapozgatva, egyszer csak a Siklósi Traktor SK „jött szembe”, körmös kerekekkel. Nem volt feltétlenül jellemző a klubok önálló bemutatása, de a szerkesztők néha kivételt tettek. Ennek kapcsán tekinthettek be az olvasók a déli, országhatárhoz közeli település sportéletébe (Dunántúli Napló, 1953. április 15.).

Hogy minden ne legyen egyszerű, meg szimplán érthető, arról azért gondoskodtak a lapszerkesztők. Hiszen a Pécsi Dózsa II esetében, helyette fel-feltűnt a Pécsi Bástya megszólítás. Ennek okára nem derült fény, de kikövetkeztetni azért lehetett valamit. A Dózsa a belügyminisztérium alá tartozott, az egész országban. A Bástyát ellenben az uralkodó kommunista párt, az MDP (Magyar Dolgozók Pártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt elődje) rendőrsége hozta létre, szintén teljes hazai hálózattal, hiszen az NB I-ben az MTK is viselte a nem éppen büszke címet. Aztán ez elmúlt, de még az is lehet, hogy a következtetés téves, bár jól hangzik (Dunántúli Napló, 1953. április 28.)!

Bajnoki rangadót nyert a Pécsi Honvéd, mivel 2:1 arányban bizonyult jobbnak a Mecsekszabolcsi Bányász kárára. Ezt akkoriban, a kétpontos rendszerben, úgynevezett négypontos csatának szokták titulálni. A Szigetvári Vörös Lobogó találkozóját is „kiemelten” kezelték a Pécsi Bástya (nyilván Dózsa II) vendéglátójaként. Ami azt jelentette, hogy egy egész plusz mondatot fordítottak rá. Amúgy a hazaiak 1:0-ra hozták a sikert, de semmit sem tudhatunk a korabeli körülményekről (Dunántúli Napló, 1953. május 5.).

A folytatásban mattot kapott a Sellyei Bástya, mivel a Pécsi Honvéd 10:1-re kapta el ellenfelét. A szomszédvárak csatájából a Beremendi Építők került ki jobban, miután 3:2-vel fejeződött be a Siklós elleni fellépésük (Dunántúli Napló, 1953. május 19.).

Pár elmaradt találkozón kívül befejeződött a tavaszi idény, de ez nem jelentett magától értetődő szünetet, mert a megyei sportbizottság rendelkezésére hivatkozva, három őszi kört előre hoztak, a nyár elejére (Dunántúli Napló, 1953. június 13.).

Még messze volt az ősz, mégis gólszüretet láthattak a nézők Vasas I Bányász–Hidasi Bányász összecsapáson, ami 5:4-re végződött. A bányászok mindkét oldalon komolyan vették a tervteljesítési kötelezettséget, ezért eshetett kilenc találat. Vagy, mert a védelmek lehettek „huzatosak”, mint egy bányaakna (Dunántúli Napló, 1953. június 16.). Mellesleg, pár találkozót nem tartottak meg, mert a megyei ifjúsági válogatott pont Nagymányokon lépett fel.

A Beremendi Építők úgy jártak, mint akiken áthajtott egy úthenger. Elutaztak vendégségbe a Mecsekszabolcsi Bányászhoz, ahol kellemetlen élményben volt részük. Elég, ha közöljük a végeredményt, ami 10:0. Igaz, többet nem is sejtünk a történtekről, de nyilván nagy fölényben lehettek a hazaiak. A Szigetvári Kinizsi viszont 2:0 arányban kerekedett felül a Komlói Építőkkel szemben, bár utóbbiak korábban jól teljesítettek (Dunántúli Napló, 1953. június 30.).  

A folytatás a viszonylag rövid szünet után augusztus 16-án jött el. Előtte közölték a sorsolást, amiben a Pécsi Dózsa II-t rendre P. Bástyaként jelölték. Ezek után ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni az akkori (sport)politikai viszonyok között. Ráadásul a Pécsi Dózsa I (bár itt a római szám alig indokolt), az NB II-ben küzdött, fokozva a bizonytalanságot. Az indulás többeknek sikerült, de a Sásdi Petőfire ez cseppet sem igaz. A későbbi „csontig” utolsó, 14. csapat 10:1-re kapott ki a Mecsekszabolcsi Bányásztól. Nem lehetett könnyű a kapus élete, azon 90 perc során (Dunántúli Napló, 1953. augusztus 18.). Egy héttel később a Komlói Építők mért csapást a Siklósi Traktorra, 8:0-al küldve haza a látogatókat.

A sajtó nem minden héten közölte a táblázatot, de akadtak kivételek. A Komlói Építők is vezette a mezőnyt a Pécsi Honvéd előtt, de ez csalóka élmény lehetett az érdeklődőknek, különösen a komlóiaknak, mert az élen álló Építők két mérkőzéssel játszott többet (19-nél jártak), miközben a P. Honvéd még el volt maradva tőlük (17) a halasztások miatt, így a katonáknak csupán egy pont volt a hátrányuk. Vagyis jobban álltak a kétpontos világban (Dunántúli Napló, 1953. szeptember 3.).

A sellyei futball egyik legsötétebb napja is beköszöntött. Mindkét alakulat, a Sellyei Vörös Meteor, illetve a Sellyei Bástya egyaránt 6:2-re végzett. Előbbi a Pécsi Honvéd, utóbbi a Pécsi Bástya játszótársaként szaladt bele egy-egy hatalmas „pofonba” (Dunántúli Napló, 1953. szeptember 8.). Nyilván, nem egymást másolták, csupán hibásan jött ki nekik a lépés, annyi szent. Egy rejtély viszont véglegesen „megoldódott” a Dózsa, kontra Bástya vitában. Jobbára az lehetett a módi, hogy az döntött, melyik nyomdász volt műszakban, mert visszatért a Dózsa elnevezés, de nem csak a megyeszékhelyen, hanem Sellyén is. Nesze neked Bástya (Dunántúli Napló, 1953. szeptember 12.)!  

Ritkaságként sikerült három nevet is találni a csoportgyőztes Honvéd alakulatából. Egy korábban elmulasztott eseményt rendeztek meg, ott eltérve a szokványtól, a végeredményen kívül a góllövők családnevét is leírták. Pécsi Honvéd–Szigetvári Kinizsi 3:0. Koroknyai, Molnár, valamint Grozdics talált be a kapuba (Dunántúli Napló, 1953. szeptember 18.). Többet sajnos alig sikerült kiolvasni a szereplőkről, bár az osztályozón még Sipeki, illetve Csupák biztosan ott volt a játéktéren.

Az élen a Pécsi Honvéd végzett, de nem lett megyebajnok, mert a másik csoport elsőjével szemben alulmaradt, két erőpróba során. Nem a pályán, hanem egy óvás után, amiből a Pécsi Haladás került ki győztesen. Pécsi Haladás–Pécsi Honvéd 0:0 (Dunántúli Napló, 1953. október 27.). Pécsi Honvéd–Pécsi Haladás 3:2 (Nyári Gyula: A Baranya megyei labdarúgás története /de időpont nélkül/). Az NB II-es osztályozón a mai PEAC vett részt, sikertelenül.  

(Források: Dunántúli Napló, heti tudósítások, cikkek, táblázatok, 1953-ból.)