A Baranya vármegyei I. osztályú labdarúgás bemutatása - 1955

Labdarúgó Baranya megyei I. osztály, 1955-ös évad

A bajnokság sorszáma, 1951-től: 5.

Az osztály besorolása: 3. (az NB I, NB II mögötti).

A bajnokság lebonyolítási rendje: tavaszi-őszi rendszer (egy naptári évben).

A bajnokság rajtjának ideje: 1955. március 8.

A bajnokság befejezésének ideje: 1955. október 23. 

A bajnokságba benevezett csapatok száma: 16.

A bajnokságot befejezett csapatok száma: 16.

Települési megoszlás: Hidas (1), Mohács (1), Pécs (11), Szászvár (1), Szigetvár (2).

Bajnok: Pécsbányatelepi Bányász.

Kieső: Szigetvári Kinizsi, Pécsi Szikra.

Az utolsó előtti körben ért célba a Pécsbányatelep

Bárhonnan is nézzük, nagyon jelentős volt a megyebajnoki I. osztályban a pécsi fölény. Amivel akár dicsekedni is lehetne, de ne tegyük! Hiszen azzal, hogy a harmadik vonalban tizenegy, magyar keretek között nagyvárosi klub indult, a többi környékbeli település szinte teljesen kiszorult a versenybe beszállók közül. De legalább egy csomó csapatnak alig kellett utaznia a mérkőzésekre, hogy valami hasznosat is találjunk az összetételben!

A Pécsi Haladást (PEAC) sokan leírták a rajt előtt, mert az elmúlt évadhoz képest csupán négy korábbi labdarúgó maradt náluk. Ennek ellenére az újonc futballisták jól állták meg a helyüket, idegenben, a Mecsekszabolcsi Bányásznál nyertek 2:1-re (Dunántúli Napló, 1955. március 8.). Rossz talajú pályán viszont kikapott a Pécsbányetelepi Bányász 3:1-re, de ez a szászváriakat különösebben nem hatotta meg, rendező klubként. Ők több gólt értek el, mint a későbbi bajnok, ezért köszönték szépen a játéknap adta lehetőséget.

A Szigetvári Vörös Lobogó–Szigetvári Kinizsi találkozóról már képtelenség lenne megállapítani, mi történt ott. Vagy a védelmek sziporkáztak, vagy a támadók játszottak betlit, mindenesetre 0:0-ra végződött a még nem városi rangadó, mivel abban az időben Szigetvár nem érte el a városi rangot. Persze ettől azért még gólt falusi pályán is szabad volt szerezni, ám senki sem élt az eséllyel (Dunántúli Napló, 1955. március 15.).

Olyan pofonba szaladt bele a Pécsi Szikra a Pécsi Vasassal szemben, hogy talán még a szemük is szikrát szórt. A 7:0-ra legfeljebb az lehetett a magyarázat, hogy a sorozat végére már 112-nél járt a gólszámlálójuk. Nem nyertek egyszer sem, két döntetlennel távoztak az osztályból, bár ezt az adott pillanatban még senki sem tudhatta pontosan. Utólagos bölcseleteknek meg nehéz helyt adni, még ennyi évtized távlatából is (Dunántúli Napló, 1955. március 23.).

A Pécsi Haladás–Pécsi Vörös Lobogó sportesemény 3:3-mal ért véget. Eddig ez szinte szóra sem érdemes, láthattak rengetegen sokgólos döntetlent a drukkerek, már akik járják a pályákat. De ehhez a mérkőzéshez azért nem árt napjainkban egy szinkrontolmács is! Ma ezt PEAC–PBTC-ként említenénk, igaz, a bőrgyári alakulat is már csupán az öregebbek emlékeiben létezik, a valóságban csak az újságoldalakon lelhető fel. De legalább az egyetemisták még ott vannak a mezőnyben, 2025-ben éppen az NB III-ban, a Dél-Nyugati csoportban (Dunántúli Napló, 1955. március 30.).

Megszerezte első tavaszi győzelmét a Pécsi Traktor. A módszer rendkívül egyszerűen írható le. Jól választották meg a kellően rossz ellenfelüket. A Pécsi Szikra (amúgy Kokszmű) majdnem mindenkitől kikapott a sorozatban, a megidézett héten éppen 2:0-ra. Önbizalom javító csapat lehetett a gárda, csak nem magukra fordították erőiket, hanem mások megsegítésére (Dunántúli Napló, 1955. április 6.). A Pécsi Vörös Lobogó viszont kitehette volna a fehér zászlót a kispadra, még mielőtt 6:2-re kikapott a Pécsi Vasassal szemben. De ez nem háború, csak futball volt, bár a vörösök szinte elvéreztek benne.

Sok más egyéb mellett az is „szép” volt a korabeli sportsajtóban, hogy néha tesztelték az olvasók figyelmét. A Pécsszabolcsi Bányászt néha Mecsekszabolcsi Bányászként írták le. Ez a helyieket nyilván kevéssé zavarta, de később ezen szálak kibogozása már nem tökéletesen egyértelmű. Pontosabban világos, ha valaki egy kissé is elmélyedt Pécs külvárosi történetében. A lényeg az, hogy a Pécsbányetelepi Bányász–Mecsekszabolcsi Bányász szakmaközi rangadó vége 1:0 lett. A Hidasi Bányász meg ekkor teljesen lerombolta a Pécsi Építők terveit, mert 5:1 után a vesztesek csak kereshették a magyarázatot a teljesítményükre (Dunántúli Napló, 1955. április 12.).

A következő játéknapról nem sikerült semmit sem találni a szokásos forrásból. Talán sztrájkoltak a sportszerkesztők, vagy jobb dolguk akadt, mint a megyei I-es bajnoksággal foglalkozni a Dunántúli Napló hasábjain. De senki se hullasson könnyeket, azért akadt másik forrás is! Ahol elég méretes sületlenség jelent meg. Szigetvári Kinizsi–Mezőkovácsházi Petőfi 0:1. Csak sajnos a hibásan említett település Békés megyében van. Ám logikailag ki lehetett „snóblizni”, hogy a Mohácsról volt szó (Népsport, 1955. április 21.). Most, hogy ezt is megtudhattuk, tiszta lelkiismerettel haladhatunk tovább az évad történetében.

Bőrösök verték a sörösöket az iparágak nagy városi találkozóján. A Pécsi Vörös Lobogó–Pécsi Kinizsi találkozó 2:1-re végződött, de erről többet egy szót sem. Könnyű lesz, mert mást nem sikerült kihámozni a rövid összefoglalóból, ami a teljes játéknapot összefoglalta (Dunántúli Napló, 1955. április 26.).

Valami átok telepedhetett a Pécsi Traktorra. Hiszen a gyakori pofozógép szerepére kárhoztatott brigád már 4:0-ra „égett” Szászváron. Ám ekkor kisebb-nagyobb csoda történt, mert a vendégeknek sikerült kiegyenlíteniük, persze nem egy pillanat alatt. A vége ennek ellenére 5:4 lett. Erre mondják, hogy ilyen történet csupán meseország kapujában eset meg, nem a valóságban (Dunántúli Napló, 1955. május 5.).

A Pécsi Vörös Lobogó hatalmas taktikai érettséget mutatott be, ami miatt a Pécsi Szikra játékosai mérgelődhettek igazán. Hiszen fél perccel a rendes játékidő vége előtt kapták a győztes (számukra persze vesztes!) gólt, 2:1-el ért véget a küzdelem. Szegény Mohácsot viszont éppen Mohácsi Bástyaként nevezték, nem tudni miért is. De nem ezért kaptak ki 3:0-ra Szigetváron, a Vörös Lobogótól (Dunántúli Napló, 1955. május 10.).

Ha igaz, akkor a postás mindig kétszer csenget. De néha neki meg négyszer nyomják meg a gombot. A Pécsi Vörös Lobogó–Pécsi Postás 4:2-es végeredmény után mind a kettőben bárki hihet. Legfeljebb majd csalódik benne (Dunántúli Napló, 1955. május 17.).

Tucatnyi lejátszott forduló után a Pécsi Vasas vezette a mezőnyt. A második helyen a Pécsbányatelepi Bányász üldözte az élen állót, egyetlen ponttal lemaradva tőle. A táblázat másik végén – cseppet sem meglepő módon – a Pécsi Szikra bánkódott. Még egyetlen pontot sem sikerült elcsípniük, reménytelen helyzetben várhatták a folytatást (Dunántúli Napló, május 24.). Az sajnos elgondolkodtató, miszerint az állandóan változó Mohácsi Petőfi már hetek óta Bástyaként mutatta magát. Hab lenne a tortán (ha lenne torta!), hogy a Nyáry Gyula által jegyzett „A Baranya megyei labdarúgás története 1900–2000” című kötetében egyszer még a Mohácsi Bányász is felbukkant. De az már inkább csak „tréfa” lehet, mint a valósággal bármilyen kapcsolatot fenntartó tény. Ebből világosan megállapíthatjuk, a sok szemlézett forrás néha kimondottan ártalmas is lehet.

Közben valamiért újra mostohagyerek lett a harmadik vonal, hiszen elmaradtak, vagy majdnem teljesen kikoptak a góllövők az amúgy is rövid tudósításokból (1955. május 31.). Ennek ellentmond, hogy a Pécsbányetelepi Bányász–Pécsi Vasas találkozón tudhatjuk, kik váltak eredményessé.

Minimum két hátvédsor simán megbukott a játéknapon. Szigetvári Vörös Lobogó–Pécsi Szikra 6:0, illetve Pécsi Vasas–Mohácsi Bástya 5:1 (lassan elhihetjük, hogy másképpen folytatták, mint ahogyan elkezdték) után a vesztes edzők csóválhatták a fejüket a látottak okán (Dunántúli Napló, 1955. június 8.).

Egy váratlan nyolcassal lett gazdagabb a Mohács, bár vélhetően azért ennél jobbra számítottak a Duna partját elhagyó futballisták. A Pécsbányatelepi Bányász játékosai jól teljesítették a termelési tervet. A 8:0-as végállás azt mutatja, eléggé egyoldalú lehetett a játék, amiben a vesztesnek kevés hasznos szerep jutott a pályán (Dunántúli Napló, 1955. június 14.).

Ezt követően kitört a nyári szünet, a bajnokság július 17-én folytatódott. Félidőben a Pécsi Vasas elsőként, a Pécsbányatelepi Bányász másodikként, a Pécsi Haladás (ma PEAC) harmadikként várta a folytatást, egyaránt 23 ponttal. Közöttük a sorrendet a gólkülönbség határozta meg (Dunántúli Napló, 1955. június 22.).

Az őszi rajt – ami azért nyárra esett – jól sikerült a Pécsbányatelepi Bányász számára, mivel hetet vágtak a Szászvári Bányásznak, 7:0 került a jegyzőkönyvbe. De több is lehetett volna, mert a szászváriak erősen tartalékosan léptek pályára. A Pécsi Szikra viszont szinte zárlatot kapott az utolsó tíz percben. A 80. minutumig még 1:0 volt a javukra az állás, de erős erőnléti hiányosságok miatt a hajrában három gólt is bevettek a Pécsi Építőktől. A 3:1 után nem maradt nekik más lehetőségük, csak a bosszankodás (Dunántúli Napló, 1955. július 20.).

Amit a Pécsi Vasas csinált, azt kosárlabdában „lépéshibának” nevezik. Az aranyéremre áhítozó fémesek ugyanis váratlanul, 3:2-re maradtak alul a Mecsekszabolcsi Bányásszal szemben. A sajtó szerint a vesztes húsz perc leforgása alatt került háromgólos hátrányba, aztán már csak az eredményt üldözték, de mondhatjuk, sikertelenül. Bár a vége szoros lett, de az sokat nem ért számukra (Dunántúli Napló, 1955. július 26.).

A Hidasi Bányász mintha kissé megroggyant volna, hiszen otthonában kapott ki 5:0 arányban a Pécsbánytelepi Bányásztól. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy Kiss, a nyertes együttesből az első félidő 10. percében súlyosan megsérült, akkor elég gyengék lehettek a pályaválasztók. Csere viszont legfeljebb a műszaki boltban létezett, ha valakinek elromlott az új Néprádiója, de tíz jó futballista is elég volt a kiütéshez. A Pécsi Szikra még nem unta meg az egyhangúságot, a 17. meccsüket szintén elbukták, igaz, már korábban 4:0-lal. Folytatták negatív sorozatukat, éppen a Pécsi Vasassal szemben (Dunántúli Napló, 1955. augusztus 3.).

Bár nem sörmeccsnek indult, mégis azzá vált a Pécsbányatelepi Bányász–Pécsi Kinizsi összecsapás. Ugyanis a pécsbányatelepi pályán 7:1-ig meg sem álltak a hazaiak. A vendég sörgyáriak eléggé „eláztak”, a nagy nyári melegben (Dunántúli Napló, 1955. augusztus 9.). Csak egy kicsivel járt rosszabbul a Pécsi Traktor, az a gárda, amelyik 7:0-ra végzett a Mecsekszabolcsi Bányász otthonában (Dunántúli Napló, 1955. augusztus 9.).

Amikor a későbbi 14. helyezett 5:0-lal mutat irányt a végső 16. számára, ott már komoly gondok lehetnek a vesztes fél oldalán. Történt mindez a Pécsi Traktor–Pécsi Szikra találkozón. A vesztesnek már minden mindegy volt, lejjebb nem tudott csúszni az utolsó helynél. Legfeljebb az üldözői feladat is reménytelenné vált számukra, ha még akadt volna olyan illúziójuk egyáltalán (Dunántúli Napló, 1955. augusztus 16.).

Már 4:1-re is ment a pécsi Vasas a Szigetvári Kinizsivel szemben vendégként, mégis 4:4 lett a gólzáporos sportesemény végeredménye. Ráadásul, ez még a vendégek számára lehetett kedvező végeredmény, a régi egysoros tudósítás szerint. A Pécsi Postás 7:0-nál fejezte be a gólok kézbesítését a Traktor védői számára. A Pécsi Vörös Lobogó viszont nyolcat mért a Mohácsra, négyet meg négyet, félidőnként. A Bástya tehát leomlott, bár hinnünk kell, hogy a csapat nevet váltott szezon közben (Dunántúli Napló, 1955. augusztus 24.).

Nem tipikus futballeredmény a 6:4, de ezen most lépjünk túl! A Pécsújhegyi Bányász pont ennyire verete meg a Pécsbányatelepi Bányászt, otthoni környezetben. A vendégvédelem többször is mattot kapott, nehéz dolga lehetett a jegyzőkönyvvezetőnek, ha nem volt a keze ügyében tartaléktoll (Dunántúli Napló, 1955. augusztus 31.).

A Mohácsi Bástya – nincs rá találóbb szó – egyszerűen elherdálta háromgólos előnyét a Szászvári Bányásszal szemben, A vége 3:3 lett, aminek az utóbbi csapat úgy, ahogy örülhetett. A mohácsiaknak ellenben a lefújást követően nem lehetett őszinte a mosolya. Ez mellett a Pécsbánytelepi Bányász lépett egy szépet a bajnoki cím felé. Az ügy kárvallottja a Szikra volt, mert az 5:0-lal hencegni éppen nem illett sehol. A Pécsi Vasas 2:2-es pontosztozkodása fájónak tűnhetett a klubnak a Hidasi Bányásszal szemben, még akkor is, ha Vasas volt a vendég (Dunántúli Napló, 1955. szeptember 7.).

A Mohácsi Bástya labdarúgói az első játékrészben jobbára henyélhettek, nem fociztak rendesen. Ezt onnan lehet leszűrni, mint magvas következtetést, hogy 0:0-s félidőt követően 5:0-ra „kalapálták” el a Hidasi Bányászt. Erre szokták azt mondani, hogy leiszaposodott a frontfejtés (Dunántúli Napló, 1955. szeptember 14.).

A gondok újra előjöttek, több esemény is félbeszakadt. A Pécsbányatelepi Bányász–Mecsekszabolcsi Bányász mérkőzés sem fejeződött be, mert három (nem tévedés: 3!) rendező nem tudta biztosítani a lebonyolítás feltételeit. Ami nem csoda, amikor a bajnokság hajrájában fokozódtak az izgalmak. Erről külön rövid írás is megjelent (Dunántúli Napló, 1955. szeptember 21.).

Hurrá! Szinte hihetetlen, ám megszerezte első bajnoki pontját a Pécsi Szikra, a tény kárvallottjának a Szigetvári Kinizsi vallhatta magát. Az 1:1-gyel a tervezett két szigeti pontból csupán egy maradt meg, egy örökre elúszott számukra (Dunántúli Napló, 1955. szeptember 27.).

A Pécsi Vasas 0:0-ra végzett a Pécsi Haladással. Amit a Pécsbányetelepi Bányász köszönt szépen az egyetemistáknak, miközben 5:2 lemosta a pályáról a Pécsi Vörös Lobogót. A sikerrel pedig egészen közel került az aranyéremhez a futballbrigád (Dunántúli Napló, 1955. október 5.).

Igazán jól jött a döntetlen a Pécsbányatelepi Bányásznak a Pécsi Vasas ellenében. Mivel az első két helyezett vetélkedett, az 1:1 jól esett a pécsbánytelepieknek, mert megőrizték előnyüket az üldözőjükkel szemben, gyakorlatilag győztek a sorozatban. A Hidas 8:2-re lépte le a Szikrát, de utóbbinak már minden fellépés csak nyűg lehetett, nem örömjáték (Dunántúli Napló, 1955. október 21.).

A Pécsbányatelepi Bányász matematikailag is befoghatatlanná vált, mivel 2:0-ra legyűrte a Szigetvári Kinizsi alakulatát. Vagyis kinizsisek lettek a „királycsinálók”, még akkor is, ha erre nem vágytak feltétlenül, a 29. fordulóban. De nincs mit tenni, számukra ez jutott osztályrészül (Dunántúli Napló, 1955. október 18.).

A Pécsi Szikra döntetlennel búcsúzott, a második pontjukat szerezték meg, ennek mondjuk a Pécsújhegyi Bányász elkötelezett hívei nyilván nem örültek. Az 1:1 azt jelzi, mindenki örült a befejezésnek. A Pécsi Postás játékosai viszont úgy bolyongtak a pályán, mint egy valódi kolléga, ha új körzetet kap. Nem igazán találták a helyüket a zöld-fehérek, 5:1-re verte őket a Szigetvári Vörös Lobogó. Ami bronzot ért a várkörnyéki együttesnek, a végelszámolásnál (Dunántúli Napló, 1955. október 25.).

 A Pécsbányatelepi Bányász csapatában szerepeltek (utónév nélkül, azok nem ismertek): Böhm, Ékis, Farkas, Kasza, Kása, Kiss, Pálfai, Petrovics, Sértő, Szabó, Szommer, Wagner.

Források: döntő többségében Dunántúli Napló, illetve Somogyi Néplap, Népsport, heti tudósítások, cikkek, táblázatok, 1955-ből.)