A Baranya vármegyei I. osztályú labdarúgás bemutatása - 1956

Labdarúgó Baranya megyei I. osztály, 1956-os évad

A bajnokság sorszáma, 1951-től: 6.

Az osztály besorolása: 3. (az NB I, NB II mögötti).

A bajnokság lebonyolítási rendje: tavaszi-őszi rendszer (egy naptári évben).

A bajnokság rajtjának ideje: 1956. március 11.

A bajnokság befejezésének ideje: 1956. október 21. 

A bajnokságba benevezett csapatok száma: 16.

A bajnokságot befejezett csapatok száma: 16.

Települési megoszlás: Hidas (1), Mohács (1), Pécs (11), Szászvár (1), Szigetvár (1), Véménd (1).

Bajnok: a Pécsbányatelepi Bányász.

Kieső: a Pécsi Postás, a Szászvári Bányász, valamint a Véménd.

Ismételt, megvédte bajnoki címét a Pécsbányatelep

Még a bajnokság rajtja előtt változás történt a megyei I. osztály beosztásában. Az Építők országos elnökségének kérésére a Komlói Építők helyett a Pécsi Építők csapatát sorolták be a mezőnybe. Indoklást nem írtak, azt vagy mindenki jól tudta, vagy úgy hitték, nem tartozik a szélesebb publikumra a dolog (Dunántúli Napló, 1956. február 29.).

A sorozat indulására március 11-én került sor. A Pécsbányatelepi Bányász 1:0-ra verte a Pécsi Haladást, ami nem számított meglepetésnek, bár ekkor még nem lehetett tudni, hogy az egyetemisták a későbbi bajnokkal szemben maradtak alul. A Pécsi Postás Törekvés már 4:1-re is vezetett a Hidasi Bányász ellenében, aztán mégis 5:4-re kikaptak. Érdekesség, hogy a találkozót Bonyhádon tartották meg (Dunántúli Napló, 1956. március 13.).

Csóka (utóneve ismeretlen!), a Szigetvári Vörös Lobogó támadója négyet vágott a Szászvári Bányász hálójába. A végeredmény 4:1 lett, a sportrovat véleménye szerint ez az eredmény volt a forduló meglepetése. A Szászvári Bányász futballistái számára feltehetően könnyedén feledhetően ért véget a találkozó (Dunántúli Napló, 1956. március 21.).  

Csak az lehetett a kérdés, hogy a Szászvári Bányász miképpen húzta ki 0:0-ra az első 45 percet, a Pécsbányatelepi Bányász otthonában. Mert a második félidőben négy gólt is bekaptak a vendégek, miközben még becsületgólra sem futotta erejükből, A Pécsi Dózsa III–Pécsi Haladás (napjainkban PEAC) összecsapás 2:1-gyel fejeződött be. Ez nem különös, de akadt három kiállítás, az azért már „valami”. A Haladásból Zombori, valamint Forró mehetett előbb az öltözőbe, A másik oldalon Riedl már csak a zuhany alatt hallhatta a végső bírói sípszót (Dunántúli Napló, 1956. március 27.).

A Pécsi Kinizsi csapata úgy járt, mint az Angolok, 1953-ban, Londonban. Alaposan elporolták őket, méghozzá 6:3-ra. A Pécsújhegyi Bányász volt az elkövető, de azért a színvonal talán nem volt olyan magas, mint a nemzetek közötti mérkőzésen, ahol Magyarország vitte a prímet (Dunántúli Napló, 1956. április 3.).

Gólözön áradt a Tüzér utcai futballpályán. Történt ugyanis, hogy a Pécsi Haladás–Szászvári Bányász találkozó 4:2-re végződött. Az első húsz percet követően az egyetemisták már 3:0-ra vezettek, utána viszont kiegyenlítődött a játék. De az már mindegy, mert győztek a hallgatók (Dunántúli Napló, 1956. április 10.).

A mikéntje nem derült ki, de a Pécsi Dózsa III. a csoda kategóriába sorolható eredményt produkált idegenben. Pécsi Kinizsi–Pécsi Dózsa III 4:5. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a sörgyáriak a szünetig 4:0-ra vezetettek, akkor kijelenthetjük, talán előre ittak a medve bőrére a Kinizsi érintettjei.

Már-már számolatlanul potyogtak a gólok a megyei I. osztályban. Éljenek a csatárok, de mit csináltak a védők? Pécsbányatelepi Bányász–Pécsi Építők 6:0. Pécsi Dózsa III–Szászvári Bányász 5:1. Pécsi Vörös Lobogó–Pécsi Postás 6:1. Pécsi Vasas–Véménd 4:4. Valami lehetett a levegőben (Dunántúli Napló, 1956. április 24.).

Egykoron a kispályás kézilabdában szoktak ilyen eredmények születni. Szinte felfoghatatlan, de a Pécsbányatelepi Bányász–Hidasi Bányász mérkőzés során 9:4-nél hagyták abba játékot a felek (Dunántúli Napló, 1956. május 5.). Kása neve mellé négy strigula került, a pécsiek közül ő volt a legeredményesebb.

Az már kicsit erősnek tűnt, amikor a rém gyenge Pécsi Kinizsi 11:0-ra kapott ki a Pécsbányetelepi Bányásztól. Kása viszont ismét négyet vágott be, két találkozón nyolcat csak kevesen értek el, ha egyáltalán akadt ilyen a hazai labdarúgásban. A véméndiek azért érdemelnek szót, 4:2-re kalapálták el a Pécsi Traktort (Dunántúli Napló, 1956. május 15.). A Hidasi Bányász–Pécsi Vörös Lobogó meccs viszont prózai okból maradt el. Nem érkezett meg a játékvezető, jelentette a baranyai napilap.

A Pécsi Postás nagyon eltévesztette a házszámot, vagy valami mást, Véménd–Pécsi Postás 6:0. A zöld-fehérek nem álltak a helyzet magaslatán. (Dunántúli Napló, 1956. május 22.).

A Pécsi Vörös Lobogó (leginkább a Pécsi Bőrgyár) kifejezetten rossz benyomást keltett Mohácson, a Bástya vendégeként. Sportszerűtlenül, fegyelmezetlenül rágták a labdát a vendégek, de nem lehet tudni, miért is ostorozták a vörösöket az újságban. Mohácsi Bástya– Pécsi Vörös Lobogó 3:0 (Dunántúli Napló, 1956. május 29.).

Az égiek is beavatkoztak a megyei labdarúgás történetébe. A Pécsi Vasas–Pécsi Kinizsi találkozó az első félidő 20. percében a hatalmas esőzés miatt szakadt félbe. Végig lement viszont a Pécsbányatelepi Bányász–Szigetvári Vörös Lobogó összecsapás. Bár a vendégeknek jól jött volna egy felhőszakadás, akkor talán megúszhatták volna az 5:1-es fiaskót (Dunántúli Napló, 1956. június 5.).

Az épülő szocializmus „szép” pillanata lehetett, amikor sor került a Pécsi Vörös Lobogó–Szigetvári Vörös Lobogó mérkőzésre. Testvércsapatok, ha találkoznak, az már csak ilyen. De a pécsi alakulat állítólag lélektelenül játszott, simán ki is kaptak 2:0-ra a bőrgyáriak. A Pécsi Vasas a Mohácsi Bástya vendégeként 4:0-lal intézte el a soros bajnokit, két ponttal gazdagodva. Pont ugyanígy végződött a Hidasi Bányász–Véménd rendezvény is, ám ott hazaiak nyertek (Dunántúli Napló, 1956. június 12.). Ez volt a 15. játéknap, vagyis a sorozat fele ment le.

A mohácsiak a 90 perc döntő részében tíz emberrel futballoztak, de annak oka nem derült ki. Az viszont tény, a Szászvári Bányász–Mohácsi Bástya játszadozás 7:1-re végződött. A Duna-partiak történetének nem a legszebb pillanatai voltak azok, amik történtek, az teljesen bizonyos (Dunántúli Napló, 1956. június 19.).

Egy előrehozott rangadó még akadt a fél idény bezárása előtt. A Pécsszabolcsi Bányász–Pécsbányatelepi Bányász összecsapás több volt, mint egy kisorsolt sportesemény. Igazi presztízsküzdelem alakult ki a két szomszédos városrész között, amit 1:0-ra a szabolcsiak „húztak be”, 1500 néző jelenlétében (Dunántúli Napló, 1956. június 26.).

Az átmeneti holtidőben – a szokványostól eltérően – egy elég nagy cikk jelent meg a baranyai labdarúgásról. A körképet a szöveg végén lehet elolvasni, az eredetiből átmentve (Dunántúli Napló, 1956. július 11.).

Bár akadt egy előrehozott mérkőzés, azért maradjunk az egyszerűség kedvvért abban, hogy július 29-án folytatódott a játék a megyében, futballban. A sorban messze a legérdekesebb Pécsi Vasas–Pécsi Vörös Lobogó 4:4-es gólcsörtéje lehetett. Már az eredmény sem hétköznapi, de a bőrösök közül két embert, Katicsot és Bírót kiállította a bíró. Ha ez még nem lenne elég, úgy tegyük hozzá, Hauschl nevéhez fűződött mind a négy lobogós gól, igaz, egyet tizenegyesből ért el. Csupán azért, hogy egy kicsit lehessen fanyalogni a bravúr kapcsán (Dunántúli Napló, 1956. augusztus 2.).

Nagyon elbotlott a Véménd, a Pécsbánytelepen tett kirándulása során. Kása, aki korábban is négyesével lődözte a gólokat, a kilenc hazaiból ekkor ötöt „elvitt”, válasz meg egy darab sem érkezett szemből. Keszler három gólöröme sem volt érdektelen, de „csak” szoros második lehetett a sorban.  A szikár tény tehát: Pécsbányatelepi Bányász–Véménd 9:0 (Dunántúli Napló, 1956. augusztus 7.).   

Akadt bőven dolga a pécsújhegyi kiküldött tudósítónak – ha egyáltalán akadt ilyen. Mindegy, valaki csak felírta, hogy Pécsújhegyi Bányász–Mohácsi Bástya 8:1. Leomlott rendesen a védőfal, maga alá temetve szegény kapust is (Dunántúli Napló, 1956. augusztus 14.).

„Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!”– szól a közmondás. itt azonban valami más történt. Hiszen a Pécsbányetelepi Bányász–Pécsi Postás 5:3-as eseményen csupán 88 percig tartott a játék. Akkor ugyanis a játékvezetőt megdobták egy kővel a nézőtérről. Erre az érintett úgy döntött, számára ennyi volt, lehet menni haza, vagy a kocsmába, bárhová, de a helyszínen ne maradjon senki (Dunántúli Napló, 1956. augusztus 22.)!

Viccen kívül, az újságban az jelent meg, hogy reménytelenül, formán kívül futballozott a mohácsi gárda. Lehetett benne valami igazság, hiszen a Pécsi Kinizsi simán, 3:0-ra verte a vendégeket, akik már a korábbi hetekben sem sziporkáztak igazán (Dunántúli Napló, 1956. augusztus 28.).

Az egyetemisták a tanévkezdés örömére rendesen „megszórták” a Pécsi Postást. A végeredmény 7:3 lett. A krónikához hozzátartozik, a játékvezető három 11-es is befújt a Haladásnak. Azok jogosságáról nincsen információnk, de a postások nyilván örömest kézbesítettek volna egy idézést a sporttársnak, a Játékvezetői Bizottság meghallgatására (Dunántúli Napló, 1956. szeptember 4.).

Amikor nem számított éppen esélyesnek, akkor villant meg a mohácsi focibrigád. Mohácsi Bástya–Pécsszabolcsi Bányász 4:2. A szünetben még a vendégek álltak jobban, akkor 2:1-re vezettek. De a folytatásban minden megfordult, a papírforma meg felborult (Dunántúli Napló, 1956. szeptember 11.). A Pécsi Traktor–Szászvári Bányász bajnoki viszont elmaradt, mert a vendégek késve érkeztek meg a helyszínre. Biztosan elakadt a bányász kas, felfelé jövet, az aknából, még elindulás előtt.

A Pécsbányatelepi Bányász–Pécsi Kinizsi 3-0-s mérkőzésen, kiderült ki az úr a telepen. A Bányász újabb határozott lépést tett a bajnoki cím irányába, aminek cseppet sem mellékesen a tökéletes esélyese volt. Főleg, mert a második Szigetvári Vörös Lobogó 0:0-ra végzett a Moháccsal (Dunántúli Napló, 1956. szeptember 18.).

Bár érték kudarcok az év során a Mohácsot, de a hajrában a Bástya 3:2-re legyűrte a Pécsbányatelepi Bányászt. Nyomtatásban az jelent meg, hogy a látogatók erősen tartalékosan léptek pályára. De a győzelmet nem kell megmagyarázni, arra csak nagyon ritkán akad példa. Ám, ez nem az a pillanat volt (Dunántúli Napló, 1956. szeptember 26.).

Hat perccel a vége előtt még 5:0-ra vezetett a Pécsbányatelepi Bányász a Pécsszabolcsi Bányász ellenében. Ehhez képest 5:2-vel vonultak le a csapatok a küzdőtérről. Hiszen a hajrában Mazil kétszer is betalált, bár azért még szorossá nem vált a dolog (Dunántúli Napló, 1956. október 4.). A Pécsi Vörös Lobogó képviseletében alaposan „elkapta a gépszíj” a Mohácsi Bástyát, egy 7:2-es forgatag során.

A Pécsi Postás jóformán az életéért küzdött, de a megmeneküléséért mindenképpen. Az I. játékrész után a levelesek még jól várták a folytatást, 1:0-ra mentek. De a térfélcserét követően a Pécsújhegyi Bányász 2:1-re fordított, kiejtve a Postást. A bajnok Pécsibánytelepi Bányász 1:0-ra elbukott a Pécsi Vörös Lobogóval szemben, vendégségben, ennek ellenére a megvédett bajnoki aranyát semmi sem veszélyeztette (Dunántúli Napló, 1956. október 24.).

A Pécsbányatelepi Bányászban szerepeltek (utónevek nélkül, mert azok bizonytalanok): G. Kiss, Gyurkó, Hirczi, Kása, Keszler, Molnár, Oskó, Petrovics, Pintér. Edző: Krivanek Vilmos.

A Pécsi Építők–Pécsi Dózsa III. találkozó október 24-re volt kiírva, de vélhetően a történelmi események miatt nem játszották le azt. A táblázatok ennek okán, több forrásban is hibásak. Ezért, mi nem számítottuk bele a találkozót, mert nincsen nyoma a sajtóban. 

(Források: Dunántúli Napló, heti tudósítások, cikkek, táblázatok, 1956-ból.)