Szeptember elejéig lehet jelentkezni a kistelepüléseknek, -közösségeknek kiírt alternatív fociprogramra, melyet a 2021–22-es szezonban az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága szervez és bonyolít le.
– Ezzel a kiírással a célunk lehetőséget biztosítani, hogy olyan kistelepüléseken is legyen labdarúgóélet, ahol jelenleg nincs. A megyében 260 olyan kis település van, ahol a lakosság lélekszáma nem éri el az ezer főt. Ezek 85 %-ban (221 településen) most nincs labdarúgás – mondta Bogyay Zoltán, az MLSZ BMI igazgatója. – Ezen településeken jellemzően nincs meg a létszám nagypályás csapat indításához. Többek között nekik szeretnénk olyan kispályás labdarúgási lehetőséget biztosítani, ahol a részvételhez nincs szükség egyesület alapítására, be tudnak nevezni közösségek, baráti társaságok.
A részvétel ingyenes, nincs nevezési díj, az MLSZ BMI fizeti a játékvezetői díjat, biztosítja a pályát, a csapatokat csak az utazási költség terheli. Sportorvosi engedély sem kell, hogy valaki pályára léphessen, de a résztvevők az MLSZ révén biztosítva vannak. Csak az a kikötés, hogy a programban csak a versenyengedéllyel nem rendelkezők tudnak részt venni.
Négy korosztályban (6–10, 11–14, 15–18 éves korig és 16 éves kor felett) lehet nevezni, az alsó korhatár 6 esztendő, a 6–10 év közöttieknél vegyes együttesek is lehetnek, vagyis fiúk együtt focizhatnak lányokkal. A program tornarendszerű lebonyolítású, vagyis ősszel és tavasszal is 4-4 alkalommal lennének a mérkőzések kispályán, bármilyen borítású játéktéren. A csapatok lehetnek 3+1, 4+1 vagy 5+1 fősek, a nevező csapatok létszámától függően.
Az akció országos, az első körben 12 megye bekapcsolódását remélik, közöttük van Baranya is, ahol főként az Ormánságban látják a legnagyobb potenciát. A program szeptember elején indul, nevezni augusztusban lehet.
Az érdeklődők tovább információért Maml Zoltánt, az MLSZ BMI grassroots-koordinátorát kereshetik (tel.: 30/141-0653, e-mail: maml.zoltan@mlsz.hu).
Forrás: www.bama.hu

Címkék:
2026-04-01 11:10:49
A Pécsi Iskolai Bajnokság 3. (záró) fordulójának a Pécsi Meszesi Általános iskola csarnoka adott otthont március 31-én kedden. Az első két tornához hasonlóan kiélezett, izgalmas, de sportszerű mérkőzések jellemezték az eseményt.
2026-03-26 20:40:20
Az MLSZ szervezésében 2026. május 1-én és 2-án kerül sor a 8. Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornájának (TAVONT) négyes döntőjére, melynek az MLSZ Telki Edzőcentruma ad otthont.
2026-03-23 12:39:32
Az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatóságán hétfőn (03.23) kisorsoltuk a Baranya Vármegyei Kupa 2025-2026 évad 3. fordulójának mérkőzéseit.
2026-03-23 10:20:08
Vasárnap (március 22.) zárult a leány futsal U15 tornasorozat Sellyén. Az utolsó forduló nagyon izgalmasra sekeredett, hiszen az utolsó mérkőzésen dőlt el, hogy a tornasorozatot a Kozármisleny vagy a Szigetvár nyeri. A döntő mérkőzés nem hozott gólt, így a két pontos előnyét megtartva a kozármislenyiek örülhettek a végén. A többi résztvevő csapatnak is jár a gratuláció, nagyon izgalmas és élvezhető mérkőzéseket játszottak egymással a kilátogató nézők nagy örömére. A tornasorozat jól szolgálta a téli felkészülést a csapatok számára a tavaszi szezonra.











