A hajrában dőlt el a hetényiek sorsa

2018. május. 15., 09:07   |    

A hajrában dőlt el a hetényiek sorsa

A vártnak megfelelően nagy csatát hozott a Hosszúhetény – Lovászhetény összecsapás a labdarúgó NK Építők Baranya megyei II. osztályban, hiszen a második helyezett fogadta az elsőt.

Már a nyolcadik percben egy szép jelenetnek tapsolhattak a nézők, a hazaiaktól ugyanis Mesnyi Tibor ollózott egyet mintegy 13 méterről, Grund Richárd kapus szerencséjére a labda éppen középre tartott, így könnyedén ölelhette magához. A 27. percben a vendégektől Prigli Gergő Zsolt volt szemfüles, jól vette észre, hogy Ernszt János kint tartózkodik a kapujából, emelése azonban fölé ment.

Hat perccel később Prigli lövésre szánta el magát, a labda a bal alsó sarok mellett suhant el. A 37. perc meghozta a találkozó első gólját, Prigli szabadrúgása csattant a kapufán, a kipattanót Guzi Szabolcs segítette a gólvonal mögé, 0-1. Az 54. percben közel járt az egyenlítéshez a Hosszúhetény, Kaprényi Péter lőtt egy kapufát, majd három perccel később Mesnyi lövése ment mellé.

A 66. percben még inkább feléledtek a hazai remények, miután Guzi rátartott ellenfele lábára a középpályán, megkapta második sárga lapját, mehetett zuhanyozni.Beszorította kapuja elé a vendégeket a Hosszúhetény, a 69. percben Kaprényi eresztett el egy lövést éles szögből, tíz perccel később pedig egyenlítettek a hazaiak, miután egy bal oldali szögletet követően Nánási Istvánról saját kapujába pattant a labda, 1-1.

A 86. percben Novák Balázs lövése szállt fölé, és amikor már szinte mindenki elkönyvelte a döntetlent, a 92. percben érkezett Kaprényi, és lövésével megszerezte a három pontot a Hosszúhetény. Hosszúhetény – Lovászhetény 2-1.

2018. május 12. - 17:00
HOSSZÚHETÉNYI SE - LOVÁSZHETÉNYI FC 2-1 (0-1)
Góllövők: Nánási István - öngól 78.', Kaprényi Péter 92.' ill. Guzi Szabolcs 37.'
Kiállítva: Guzi Szabolcs 66.'


További hírek

Bajnokság
Véget értek a McDonald's Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Program 2023/24-es évadjának Baranya vármegyei küzdelmei

2024-04-12 11:09:25

Véget értek a McDonald's Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Program 2023/24-es évadjának Baranya vármegyei küzdelmei

Befejeződtek a McDonald’s Fair Play Cup 2023/24-es szezonjának Baranya vármegyei selejtezői. A vármegyei döntőkbe az őszi és a tavaszi körzeti fordulók eredményei alapján a legjobb lány, illetve fiú középiskolás csapatok kvalifikálták magukat.

Bajnokság
Ismét PMFC győzelem született a Veterán bajnokság 4. tornáján

2024-04-11 10:00:55

Ismét PMFC győzelem született a Veterán bajnokság 4. tornáján

Pécsen az Id. Dárdai Pál Labdarúgó Utánpótlás Edzőközpontjában, a negyedik tornával folytatódott a 2023–24-es szezon az 58 év felettiek részére kiírt országos kispályás veterán labdarúgó-bajnokságán.

Bajnokság
Kisközösségek Alternatív Labdarúgó Programja - 4. forduló

2024-03-28 10:08:47

Kisközösségek Alternatív Labdarúgó Programja - 4. forduló

Az első tavaszi fordulóval folytatódtak a küzdelmek az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága által kiírt Alternatív labdarúgó bajnokságban.

Bajnokság
A döntők mérkőzéseivel folytatódik a McDonald's Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Program 2023/2024-es évada

2024-03-28 09:12:22

A döntők mérkőzéseivel folytatódik a McDonald's Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Program 2023/2024-es évada

Véget értek a McDonald's Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Program tavaszi körzeti fordulóinak küzdelmei Baranya vármegyében.

Szponzorok