Az amatőrfutball ünnepe: Telkiben rendezik a TAVONT-döntőt

2026. április. 30., 10:57   |    

Az amatőrfutball ünnepe: Telkiben rendezik a TAVONT-döntőt

Jobban nem is indulhatna a május: elsején és másodikán a Magyar Labdarúgó Szövetség impozáns edzőközpontja ad otthont az immár nyolcadik alkalommal kiírt sorozat négyes döntőjének, melynek végén kiderül, melyik a legerősebb területi amatőrválogatott.

Elöljáróban leszögezhető, hogy az amatőrfutball ünnepe lesz.

A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornájáról, ismertebb és rövidebb nevén a TAVONT-ról van szó természetesen.

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2013 óta rendezi meg az évek során szerfelett népszerűvé vált sorozatot a húsz területi válogatott számára, 2026. május elsején és másodikán immár a nyolcadik döntő következik. Azazhogy: négyes döntő, hiszen a kiírás értelmében négy csapat kerül be a „final fourba” – az érmek sorsa az elődöntők másnapján rendezendő helyosztókon dől el. A tét nem kicsi, sőt! Az aranyérmes nemcsak örök élménnyel, hanem egy utazással és egy újabb kihívással is „gazdagodik”: az idei nyertes ősszel Lettországban, az UEFA Régiók Kupáján képviselheti Magyarországot.

Ebben most még Baranya, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala vármegye válogatottja is reménykedhet. A pénteken 11, illetve 15 órakor kezdődő elődöntőket követően már kettőre csökken a lettországi túrára esélyes csapatok száma: előbb Pest–Szabolcs-Szatmár-Bereg, majd Baranya–Zala mérkőzést rendeznek.

Tegyük hozzá, nem is akárhol! A 8. TAVONT-döntőnek ugyanis Telki ad otthont – a sorozat történetében először. Az MLSZ edzőközpontjában minden adott ahhoz, hogy a futballt a legmagasabb szinten művelő amatőr játékosok a lehető legprofibb körülmények között bizonyíthassanak – nem csoda, hogy a hírek szerint a részvevők már alig várják a csütörtök esti beköltözést.

Ami a múltat illeti, először Csongrád megyébe került a trófea, legutóbb Baranyába. Nem mellesleg: a baranyaiaknak az volt a harmadik diadaluk, vezetik is a képzeletbeli rangsort, mi több, azzal is büszkélkedhetnek, hogy náluk többször (ötször!) senki nem kvalifikálta magát a négyes döntőbe. Pénteki ellenfelük, Zala csapata újoncként érkezik Telkibe, de a másik elődöntőben két, ezen a téren rutinos együttes csap össze: Pest és Szabolcs egyaránt negyedszer jutott el idáig. Amíg a szabolcsiak egyszeres ezüst- és kétszeres bronzérmesnek vallhatják magukat, a pestiek már kétszer megtapasztalhatták, milyen felemelő érzés a magasba lendíteni a győztes megillető serleget – a két korábbi kiváló labdarúgó, Vincze Gábor és Kenesei Krisztián által vezetett csapatnak alighanem ezúttal is ez lesz a célja.

Nyilván a másik három válogatottnak is – hogy végül melyik jár sikerrel, arra a szombaton 13 órakor kezdődő finálé lefújása után térjünk vissza.

A TAVONT négyes döntőjét az MLSZ hivatalos YouTube-csatornája közvetíti.

A TAVONT-DÖNTŐ PROGRAMJA
PÉNTEK
11.00: Pest–Szabolcs-Szatmár-Bereg
15.00: Baranya–Zala

SZOMBAT
10.00: Bronzmérkőzés
13:00: Döntő

Forrás: https://www.mlsz.hu/hir/az-amatorfutball-unnepe-telkiben-rendezik-a-tavont-dontot

 


További hírek

Általános
Baranya Vármegye Labdarúgásáért - díjátadó

2026-04-29 12:33:21

Baranya Vármegye Labdarúgásáért - díjátadó

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is díjazásban részesültek a vármegye labdarúgásáért végzett tevékenységükért arra érdemes személyek. Az ünnepélyes díjátadóra kedden (ápr. 28.) került sor Pécsen.

Általános
Befejeződtek a küzdelmek a Kisközösségek Alternatív Labdarúgó Programjának Komlói körzetében

2026-04-23 10:08:08

Befejeződtek a küzdelmek a Kisközösségek Alternatív Labdarúgó Programjának Komlói körzetében

2026.04.18-én került megrendezésre a körzet 6. (záró) fordulója Komlón, a Komlói Bányász Stadion műfüves pályáján.

Szponzorok