A nagy sikerre való tekintettel folytatódik az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága által tavalyelőtt elindított kezdeményezés, amely focilehetőség biztosít kistelepüléseknek, kisközösségeknek, baráti társaságoknak. A benevező csapatok három őszi és három tavaszi kispályás focitornán mérkőznek meg egymással és mérik össze futballtudásukat.
A résztvevő csapatok részéről nincs szükség egyesület alapítására, kisközösségek, baráti társaságok is jelentkezhetnek. Nem szükséges igazolás kiváltása, valamint sportorvosi engedély sem kell ahhoz, hogy valaki pályára léphessen. A programon mindenki saját felelősségére vehet részt, de a résztvevők az MLSZ révén biztosítva vannak.
Kikötés viszont, hogy a programban csak a versenyengedéllyel NEM rendelkezők vehetnek részt. A program 3 korosztályban kerül kiírásra, 6–11, 12-15 éves korig és 16 éves kor felett. A legfiatalabbaknál fiúk és lányok együtt szerepelhetnek, a többieknél csak fiúk, vagy csak lányok játszhatnak egy csapatban. A mérkőzéseken a csapatok alapesetben 5+1 fősek, a pályaméret 20×40 méter, a kapuk 3×2 m-esek, de ezektől a résztvevők számától függően el lehet térni.
A tavalyi szezonban 4 körzetben (Pécs, Komló, Mohács, Sellye) 48 csapat közel 500 játékosa vett részt a programon.
Az új szezon küzdelmei szeptemberben kezdődnek, nevezni augusztustól 21-től lehet.
A részvétel INGYENES, NINCS NEVEZÉSI DÍJ, az MLSZ BVI biztosítja a játékvezetőket és a pályát.
A csapatoknak csak a tornákra történő eljutásról kell gondoskodniuk.
A résztvevő csapatok oklevél-, érem- és serlegdíjazásban a gólkirályok serlegdíjazásban részesülnek.
Az érdeklődők további információért Maml Zoltánt, az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatóság Grassroots-koordinátorát kereshetik. Tel.: 30/141-0653, e-mail: maml.zoltan@mlsz.hu
Címkék:
2024-07-15 20:56:00
A 2024/2025-ös kupasorozat első körében az NB III-as és alacsonyabb osztályú csapatok lépnek pályára.
2024-07-01 09:37:54
2024-06-27 09:43:59
Tájékoztatjuk az Egyesületeket, hogy az alábbi átigazolási tájékoztató az (ELN-74/2024 (05.27.) számú határozat) 2/2023 verziószámú – 2024.06.15-től hatályos - NYIÁSZ rövid kivonata, a nyári átigazolási időszak lényegi része.
2024-06-18 11:37:59
NEVEZÉS: 2024. június 24. (hétfő) 09:00 órától - július 05. (péntek) 24:00 óráig.