A bajnokságot öt helyszínen (Szentlőrinc, Mohács, Kozármisleny, PVSK és PEAC műfüves pálya) 28 csapat részvételével szervezi az MLSZ Baranya Megyei Igazgatóság a megyei III. osztályú csapatoknak.
Január 29-30.-án kezdetét veszi a Megyei III. osztályú csapatok téli felkészülését szolgáló "AutóCity Volkswagen" Téli Nagypályás Műfüves Bajnokság. Az MLSZ Baranya Megyei Igazgatóság már évek óta szervezi a nagy népszerűségnek örvendő bajnokságot (tavaly a pandémia miatt elmaradt) ezzel is segítve a megyei csapatokat, akik kultúrált körülmények között, műfüves pályákon játszhatják le mérkőzéseiket. A csapatok 7 csoportba lettek beosztva. Minimális nevezési díj mellett a csapatoknak legalább öt pályáralépés biztosított az eseményen, hivatalos játékvezetés mellett.
- A mérkőzéseken csak olyan labdarúgó léphet pályára, aki a mérkőzés lejátszásának napján a 15. életévét betöltötte.
- A csapatokban csak érvényes játékengedéllyel és érvényes sportorvosi igazolással rendelkező játékosok szerepelhetnek, amit a mérkőzés előtt a játékvezetők ellenőriznek!
- Egy találkozón maximum 4 fő próbajátékos szerepeltetésére van lehetőség, akinek szintén kell érvényes „D” vagy „I” betűjelű játékengedéllyel és sportorvosi igazolással rendelkeznie. Egy próbajátékos az egész torna folyamán csak egy csapatban léphet pályára próbajátékosként. A helyosztó mérkőzéseken csak olyan labdarúgó szerepeltethető próbajátékosként, aki a csoportmérkőzéseken is pályára lépett az adott sportszervezet csapatában.
- Játékidő: 2 X 40 perc
A hétvégi mérkőzések elérhetőek az MLSZ Adatbankjából az alábbi linkre kattintva:
AutóCity Volkswagen Megyei III. o. Téli Műfüves Bajnokság - 1. forduló
A bajnokság versenykiírása a cikk alján a Letölthető dokumentumban olvasható.
Címkék:
2024-07-15 20:56:00
A 2024/2025-ös kupasorozat első körében az NB III-as és alacsonyabb osztályú csapatok lépnek pályára.
2024-07-01 09:37:54
2024-06-27 09:43:59
Tájékoztatjuk az Egyesületeket, hogy az alábbi átigazolási tájékoztató az (ELN-74/2024 (05.27.) számú határozat) 2/2023 verziószámú – 2024.06.15-től hatályos - NYIÁSZ rövid kivonata, a nyári átigazolási időszak lényegi része.
2024-06-18 11:37:59
NEVEZÉS: 2024. június 24. (hétfő) 09:00 órától - július 05. (péntek) 24:00 óráig.