Hétvégi utánpótlás futsal program

2021. január. 14., 18:51   |    

Hétvégi utánpótlás futsal program

Szombaton és vasárnap (jan. 16-17.) is utánpótlás futsal mérkőzéseket rendeznek. Négy helyszínen, Bólyban, Harkányban, Kozármislenyben és Szigetváron összesen 34 mérkőzés kerül lebonyolításra.

Hétvégi futsal mérkőzések:


A tornasorozat mérkőzésein kizárólag érvényes Futsal versenyengedély és érvényes sportorvosi igazolás birtokában léphet pályára a labdarúgó! 
 
A Versenykiírások értelmében a mérkőzések lejátszásához szükséges (a FIFA által előírt) szabályos labdáról résztvevő sportszervezetek kötelesek gondoskodni!
 
Kiemelten felhívjuk a sportszervezetek figyelmét az alábbiakra:
 
a mérkőzések zárt kapuk mögött kerülnek lejátszásra  (szülők, nézők nem tudnak bemenni a csarnokokba);
 
- a járványügyi előírások szigorú betartása mellett kerülnek megrendezésre a tornák;
 
azoknak a játékosoknak, edzőknek, akik nem az épp zajló mérkőzés csapataiban szerepelnek, a létesítményben (öltöző, folyosó, nézőtér) kötelező arcot és szájat eltakaró maszkot viselniük, valamint a lelátón jól elkülönülve egymástól helyet foglalniuk!
 
Kérjük a csapatvezetőket, az aktuális fordulók előtt az ellenfelekkel egyeztessék a viselni kívánt sportruházat (mez - nadrág - sportszár) színösszeállítását.
 
Felhívjuk továbbá a figyelmet, hogy a mérkőzéseken a játékosoknak kötelező a sípcsontvédő használataaki nem visel sípcsontvédőt, a szabályoknak megfelelően a játékvezető nem engedi pályára lépni!

Címkék:

További hírek

Bajnokság
Gólgazdag mérkőzésekkel indult a Pécsi Iskolai Bajnokság 2025-2026-os évad első fordulója

2025-11-26 09:34:55

Gólgazdag mérkőzésekkel indult a Pécsi Iskolai Bajnokság 2025-2026-os évad első fordulója

Színvonalas, izgalmas és gólgazdag mérkőzésekkel vette kezdetét a Pécsi Iskolai Kispályás Labdarúgó Bajnokság. Az első tornának a Pécsi Meszesi Általános Iskola adott otthont november 26.-án szerdán.

Szponzorok