Ismét a futball győzött Nagynyárádon

Ha egy településen akad még tizenöt férfi, úgy már egy focicsapatot talán ki tud állítani. Még akkor is, ha a faluban éppen nem aktív a sportkör felnőtt ága. Amennyiben sikerül ellenfelet is szerezni, a hasonló keretek között létező szomszédos lakott helyről, akkor már meg is lehet mérkőzni. Nem könnyű a feladat megszervezése, de némi szerencsével, odafigyeléssel megvalósítható a dolog. Akkor pedig mindegy a végeredmény! Ilyen esemény volt 2025. június 28-án a Nagynyárád–Ivándárda rendezvény is, ahol a nyertessé egyértelműen a sportág válhatott.

Hálóval, játékvezetőkkel, labdákkal, felfestéssel, egészségügyi ládával, drukkerekkel. Pont olyan kellékkel, amik nélkül nagyon nehéz űzni a világ talán legnépszerűbb sportágát. Főleg az aprófalvas környezetben, ahol túlságosan sok gyermek nem születik. A focihoz meg – nagypályán –. egyszerre minimum huszonkét ember szükséges. Akkor lehet hasonlót tenni, mint a legnagyobb klubok menői szoktak. Mert valljuk be, bárkinek bármi lehet a szakmája, hivatása, ha a bőr tompa puffanása felhangzik a gyepen, akkor mindenki évtizedet fiatalodik, szinte gyermekké válik, legalább másfél órára. Miközben valamennyi érintett egy kicsit Puskás Ferencnek érezheti magát.

A „Hátsó füves – futballmentő túra” keretén belül, az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatóságának égisze alatt, a nyári programnak Nagynyárád lehetett a pillanatnyi otthona. Az ivándárdaiak elfogadták a meghívást, feladva a pályaválasztói előnyt. Ami ebben az esetben szinte közömbösnek számított, a meccs teljesen barátságos jellege okán.

Azért, mert már nem a legifjabbak voltak a gyepen, a hangulat még idézhette a nagyobb tétért vívott mérkőzéseket. Az egyik pályaszéli drukker szerint ugyanis az egyik jelenetet érdemes lett volna visszanézni a videóbíró segítségével. De az említett technika nem állt rendelkezésre, maradt hát helyette a harsány nevetés. A „kemény légy Gyula!” bekiabálás jelezte, nem lehet olyan jelentéktelen mérkőzésre kifutni, ahol a szív, a lelkesedés, meg az erő hiányozhatna a játékból. Egy esetben, az egyik kapus egy olyat vetődött látványosan, hogy alatta szinte megremegett a föld.

Még a játékvezetői hármas sem mérlegelt, lefújtak, beintettek mindent, amit szabályellenesnek véltek, így különösebb panasz nem is lehetett rájuk.

Még mielőtt bármi is elkezdődött volna, a baranyai igazgató, ifj. Bogyay Zoltán is köszöntötte a megjelentek, hangsúlyozva a nap fontosságát. De szót kapott a környék talán legismertebb, még mindig népszerű futballistája, Megyeri Károly is, aki az utánpótlás-nevelésben ma is dolgozik. A mohácsi, örökifjú Karcsit azért nagyon nem kellett senkinek bemutatni, mert annyi ismerőse van a pályák környékén, hogy azokból öregfiúk bajnokságát meg lehetne rendezni.

A labdarúgás befejeztével még kulturális programokat is megtekinthettek az érdeklődők. De a zenés, táncos, vacsorás mulatság sem maradhatott el.

Az egyik legérdekesebb látványosságnak az számított, hogy szárítókötélre csipesszel kitették a helyink a még megmaradt egykori mezeket, mintha azok száradnának, a kifüggesztett fényképek társaságában. Egy fekete-fehér, csillagos, nagyon használt darab kitűnt a látványosságok közül. A jugoszláv ipar remeke, egy YASSA márkájú dressz ma már igazi különlegességnek számít. Főleg, mert a származási ország sem létezik. De ez felső egy hatalmas túlélőnek bizonyult, az évtizedek távlatában is.

Csak úgy, mint a vidéki futball.

Szöveg: Pucz Péter

Képek: Kovács Péter/Nemzeti Sport

Galéria

Hátsó füves

(6)