Jótékonysági tornát rendeznek, hat csapat lép pályára

2018. december. 06., 08:44   |    

Jótékonysági tornát rendeznek, hat csapat lép pályára

Hiába várták az edzésre, nem érkezett meg. Épp a pécsi Sportoldába igyekezett a nagykozári Gergely Áron, amikor egy autó elütötte – a kisfiú súlyos sérüléseket szenvedett.

A Sportoldában nagyon összetartó közösséget alkotnak az ott dolgozók, az ott sportoló gyerekek és a szüleik is. Természetesen nem feledkeztek meg Áronról, akinek a gyógyulásához most egy jótékonysági tornával szeretnének hozzájárulni: december 16-án, vasárnap nemzetközi U15-ös lánytornát rendeznek a műfüves csarnokban hat csapat részvételével. A házigazdák A és B csapata mellett ott lesz még az Astra Siklós, a Kaposvár, a Viktória Szombathely és Romániából az ACS Dream Team Bukarest együttese is.

– Színvonalas torna lesz, jó csapatok lépnek majd pályára – mondta Bolboaca Augustin, a torna szervezője. – Direkt nagy, ötször kettes kapura játszanak a gyerekek négy a négy ellen: sok gólt szeretnénk azért, hogy jól szórakozzon a közönség. Inkább legyen 8-2 egy meccs, mint 0-1.

Nem kérdés, sokkal élvezetesebb egy olyan focimeccs, amelyen potyognak a gólok – ezt még a pályán lévők is jobban szeretik. A Sportoldában annak idején öt–hat lánnyal kezdték a munkát, most már huszonnyolcan fociznak náluk. Az U14-esek a legmagasabb osztályban szerepelnek, ahol jelenleg a negyedik helyen állnak, de szeretnének feljebb lépni.

– A legügyesebb lányok a fiúkkal együtt fociznak. Nem baj ez, sőt: mindig van presztízs, olyan párharcok vannak, hogy öröm nézni! Húzzák egymást, ami sokat segít a fejlődésben. Jó a lányokkal foglalkozni, mert sokszor fogékonyabbak, mint a fiúk, sosem unják a játékot és mindig fejlődni akarnak – tette hozzá Bolboaca.

A jótékonysági torna bevételét természetesen Gergely Áron családja kapja meg. A közelmúltban elindítottak egy licitet egy Dárdai Pál által felajánlott aláírt mezre, amely nemrég 150 ezer forintnál tartott – a „győztesnek” a döntő előtt adják majd át az értékes relikviát.
Forrás: www.bama.hu


További hírek

Közérdekű
TAO rendszerhiba

2023-09-22 10:55:24

TAO rendszerhiba

Közérdekű
Elhunyt Mosonyi Géza

2023-05-08 12:48:15

Elhunyt Mosonyi Géza

Szponzorok