MOL Magyar Kupa: augusztus első hétvégéjén indul az új idény

2022. július. 14., 19:50   |    

MOL Magyar Kupa: augusztus első hétvégéjén indul az új idény

Elkészült a MOL Magyar Kupa 1. fordulójának párosítása, a 2022/2023-as kupasorozat első körében az NB III-as és alacsonyabb osztályú egyesületek lépnek pályára. Baranyából öt csapat érdekelt a főtáblán.

A kupasorozat 2022/2023-as kiírásában a tavalyival megegyező a lebonyolítás rendje: a sorozatot 160 csapat kezdi meg, a 12 NB I-es és 20 NB II-es klub mellett az összes olyan NB III-as sportszervezet is, amely nem indít csapatot az élvonalban vagy a másodosztályban. A három legmagasabb osztály 78 csapata mellett a megyei osztályokból 82 együttes vesz részt a sorozatban, amelyek a 2021/2022-es Megyei Kupában a legjobban szerepeltek.

A MOL Magyar Kupa első és második fordulójában az OTP Bank Liga és a Merkantil Bank Liga együttesei még nem vesznek részt, így az első körben 128 csapat lesz érdekelt, a másodikban pedig 64. Az első forduló mérkőzéseit augusztus 6-7-én, a második forduló mérkőzéseit augusztus 27-28-án játsszák le.

Az 1. és a 2. forduló sorsolása előtt a résztvevő csapatokat az MLSZ Versenybizottsága a földrajzi elhelyezkedésük alapján négy csoportba sorolta be (Észak-Kelet, Dél-Kelet, Észak-Nyugat, Dél-Nyugat), és az így kialakított csoportokból sorsolta össze egymással a csapatokat.

Az első fordulóban az alacsonyabb osztályú csapat lesz a pályaválasztó, azonos osztálybeli csapatok közül az elsőként kihúzott együttes játszhat otthon. A további fordulókban is az alacsonyabb osztályú együttes szerepelhet hazai pályán, osztályazonosság esetén a korábbi fordulókban kevesebb hazai mérkőzést otthon játszó csapat lesz a pályaválasztó, azonosság esetén az elsőként kihúzott együttes játszhat otthon.

A sorozat névadó szponzora idén is a MOL, a hazai sportélet egyik legnagyobb támogatója. A továbbjutás a tavalyi kiíráshoz hasonlóan minden fordulóban egy mérkőzésen dől el, a szezon két legjobb csapata 2023 tavaszán a Puskás Arénában méri össze erejét május 3-án, a megyei osztályokból legtovább eljutott együttesek pedig az Amatőr Kupáért mérkőznek meg.

Baranyai érdekeltségű mérkőzések:
2022.08.06

VAJTA RSC - K. ÓCSÁRD SE
B BUILD MOHÁCS - SZEKSZÁRDI UFC
PÉCSI VASUTAS SK - SZEPETNEK SE
PÉCSVÁRAD SE PROSPORT.HU - KELEN SC
KADARKÚT VSK - SPORT36 KOMLÓI BÁNYÁSZ

A MOL Magyar Kupa 1. fordulójának teljes párosítása az MLSZ Adatbankjában elérhető.


Címkék:

További hírek

Bajnokság
Kisközösségek Alternatív Labdarúgó Programja - 5. forduló

2024-05-03 08:58:58

Kisközösségek Alternatív Labdarúgó Programja - 5. forduló

A második tavaszi fordulóval folytatódtak a küzdelmek az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága által kiírt Alternatív labdarúgó bajnokságban.

Bajnokság
I. Zsuga-Bonito Bajnokság – 3. forduló

2024-05-02 11:02:45

I. Zsuga-Bonito Bajnokság – 3. forduló

Nyolc csapat részvételével került megrendezésre április 27-én az I. Zsuga-Bonito Bajnokság 3. fordulója Pécsen.

Bajnokság
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Paksi FC – Ferencvárosi TC férfi MOL Magyar Kupa-döntőre

2024-04-30 08:56:47

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Paksi FC – Ferencvárosi TC férfi MOL Magyar Kupa-döntőre

2024. május 15-én, szerdán kerül megrendezésre a férfi MOL Magyar Kupa-döntő, amelyre az MLSZ lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, McDonald’s Fair Play Cup) focizó gyermekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést, együtt szurkolhassanak.

Bajnokság
McDonald’s Fair Play Cup regionális döntő 2023/2024: a lányoknak sikerült, a fiúknak nem sikerült az országos döntőbe jutás

2024-04-26 09:40:22

McDonald’s Fair Play Cup regionális döntő 2023/2024: a lányoknak sikerült, a fiúknak nem sikerült az országos döntőbe jutás

Április 25-én Székesfehérváron, a Sóstói Stadion műfüves pályáján öt vármegye – Budapest, Tolna, Komárom-Esztergom, Fejér és Baranya – részvételével zajlott le McDonald’s Fair Play Cup 2023/24-es szezonjának regionális döntője, ahol vármegyénk legjobb középiskolás fiú és leány csapata vett részt.

Szponzorok