A megyei III. és IV. osztályú gárdák tegnapi négyes döntőjével véget ért az idei Csofém Téli Nagypályás Műfüves Bajnokság. A vándorkupát a Szigetvár emelhette fel, miután nagyon simán megnyerte a Kökény elleni finálét.
A múltheti megyei I.-II.-es döntőhöz hasonlóan, tegnap is kiváló futballidő fogadta Kozármislenyben a megyei III. és IV. osztályúak Csofém Téli Nagypályás Műfüves Bajnokság négy fináléba jutott gárdáját.
A két elődöntő forgatókönyve hasonlóan alakult, előbb a Szigetvár–Babarc összecsapás lett 0-0, majd a Vajszló–Kökény mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget, így következhettek a büntetők. Az előbbi párharcon nem kevesebb mint 32 tizenegyest (!) rúgtak a felek, amiből végül a szigetváriak jöttek ki jobban, a másik ágon pedig Kökény jutott a döntőbe.
A két vesztes a harmadik helyért küzdhetett meg egymással. A babarciak 1-0-ra nyertek, így az ő nyakukba akasztották a bronzérmeket. Az arany sorsa pedig nagyon korán eldőlt, a Szigetvár esélyt sem adott ellenfelének, és nagyon simán 7-1-re megnyerte a finálét.
– Annak örülök, hogy a tizenhét éves fiataljaink hozzá tudtak tenni ehhez a sikerhez, de nem vagyok teljesen elégedett a játékosaim teljesítményével, nem azt kaptam vissza tőlük, amit szerettem volna – mondta lapunknak Horváth László, a Szigetvár vezetőedzője. – Én úgy érzem, jobban szolgálta volna a felkészülésünket, ha a megyei I. és II. osztályúaknál indulunk.
Négyes döntő, Megyei III.-IV. o.
Elődöntők:
Szigetvár–Babarc 0-0 (büntetőkkel döntőbe jutott a Szigetvár),
Vajszló–Kökény 1-1 (büntetőkkel döntőbe jutott a Kökény).
A bronzmérkőzés: Babarc–Vajszló 1-0.
A döntő: Szigetvár LE–Kökény 7-1.
Forrás: www.bama.hu
A mérkőzések eredményei - jegyzőkönyvei megtekinthetőek az MLSZ adatbankjában ( https://adatbank.mlsz.hu/ ) a Baranya megye ill. a megfelelő bajnokságok kiválasztásával.
Címkék:
2025-04-30 12:04:28
2025-04-30 09:43:48
Az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatóság támogatásával április 25-én Komlón öt csapatos veterán torna került megrendezésre.
2025-04-30 09:15:47
2025. május 14-én, szerdán kerül megrendezésre a férfi MOL Magyar Kupa-döntő, amelyre az MLSZ lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyermekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést, együtt szurkolhassanak.
2025-04-25 11:25:10
Pénteken (ápr. 25.) a 2025 február-március hónap sportszerűségi verseny győztesei részesültek díjazásban az MLSZ BVI jóvoltából az Igazgatóság irodájában.