Az MLSZ elnöksége – a csapatok kérését is figyelembe véve – a bajnokságok folytatásáról döntött, egyidejűleg a halasztások engedélyezésével megadta a választás lehetőségét. Az alacsonyabb osztályokban maguk dönthetik el a csapatok, hogy játszanak vagy későbbre halsztják mérkőzésüket. Az egyesületek részletes intézkedési tervet kaptak a szövetségtől az egészségvédelmi feladatokról.
A futball felelős folytatása érdekében, betartva a szabályokat, nézők nélkül és módosuló versenyszabályokkal folytatódnak az amatőr bajnokságok. A legfontosabb különbség, hogy a csapatok kérhetik egyoldalúan is mérkőzésük halasztását. Az alacsonyabb osztályokban önkéntes a bajnokságokban való részvétel.
Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy amatőr csapat (NB III-nál alacsonyabb osztályú) nem tud, vagy nem kíván kiállni az adott bajnoki mérkőzésen, akkor új időpont kitűzését kezdeményezheti, melyhez az MLSZ hozzájárul, több alkalommal is. Mindennek további következménye nincs a klubra nézve, viszont így a találkozók száma a bajnokság végére változatlan maradhat. Ez biztosítja a szükséges versenylehetőséget a fiatal tehetségek számára éppúgy, mint az egészségük megőrzése érdekében sportoló felnőtteknek. A bajnokságok jövő tavaszra tervezett befejezésének végső időpontja az események alakulása alapján rugalmasan módosítható.
Az egészségügyi protokollok megtartása mellett további higiéniai előírásokat és ajánlásokat állított össze a szövetség, például az öltözők vagy buszok használatával kapcsolatban, a helyszínek előkészítése és folyamatos fertőtlenítése kérdésében. A maszk használata természetesen a mérkőzések előtt és után szigorúan kötelező.
A 484/2020. (XI. 10.). kormányrendelet részleteit kedden este ismerhette meg az MLSZ vezetése. A megjelent rendelet lehetőséget ad a versenyszerű sporttevékenységre, edzések és mérkőzések megtartására.
Címkék:
2026-04-18 13:43:18
Pénteken (04.17.) a 2026 február-március hónap sportszerűségi verseny győztesei részesültek díjazásban az MLSZ BVI jóvoltából az Igazgatóság irodájába.
2026-04-17 14:18:14
Az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatóságán pénteken (04.17) kisorsoltuk a Baranya Vármegyei Kupa 2025-2026 évad 4. fordulójának mérkőzéseit.
2026-04-01 11:10:49
A Pécsi Iskolai Bajnokság 3. (záró) fordulójának a Pécsi Meszesi Általános iskola csarnoka adott otthont március 31-én kedden. Az első két tornához hasonlóan kiélezett, izgalmas, de sportszerű mérkőzések jellemezték az eseményt.
2026-03-26 20:40:20
Az MLSZ szervezésében 2026. május 1-én és 2-án kerül sor a 8. Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornájának (TAVONT) négyes döntőjére, melynek az MLSZ Telki Edzőcentruma ad otthont.











