Az osztály besorolása: 4. (az NB I, NB II, NB III mögötti).
A bajnokság lebonyolítási rendje: őszi-tavaszi.
A bajnokság rajtjának ideje: 1975. augusztus 17.
A bajnokság befejezésének ideje: 1976. június 20.
A bajnokságba benevezett csapatok száma: 16.
A bajnokságot befejezett csapatok száma: 16.
Települési megoszlás: Beremend (1), Bóly (1), Mágocs (1), Mohács (1), Pécs (8), Pogány (1), Sásd (1). Sellye (1), Szigetvár (1).
Bajnok: a Szigetvár.
Kieső: az István-aknai Bányász és a Sásd.
Eléggé semmitmondó esélylatolgatással indult a bajnokság felvezetése. Azt azonban tökéletesen eltalálták a sajtóban, hogy az alaposan megerősített szigetváriak voltak, illetve lettek a sorozat nagy esélyesei. A játék augusztus 17-én indult meg (Dunántúli Napló, 1975. augusztus 16.).
Hatszázan mentek ki a mohácsi mérkőzésre, de gólt nem láthattak. Mohács–Pécsi Kesztyűgyár 0–0. A szigetvári meccset is szinte ugyanannyian nézhették meg, nekik már találatok is jutottak. Szigetvár–Sellye 2–1. Valamilyen okból ideges hangulat uralkodott a bólyi eseményen, sok kihagyott helyzettel fűszerezve. Bóly–Beremend 2–2. A pogányiak Mágocson „robbantak be” a sorozatba. Mágocs–Pogány 1–4. Lelkeseknek tűntek a porcelánosok, de semmi több! Az aknaiak voltak jobbak a futballban. Pécsi Porcelángyár–István-aknai Bányász 0–2 (Dunántúli Napló, 1975. augusztus 18.).
A Pogány lendülete gyorsan megtört, pont a bajnokesélyessel szemben. Pogány–Szigetvár 1–2. Sokat nem jelent, de határozott játékvezetés mellett történtek az események. A sípot dr. Rákóczi fújta, köszönet érte neki utólag is. Pécsi Gázmű–Pécsi Porcelángyár 2–0. A bólyiak nem igazán tudták megakadályozni a vasasi rohamokat. Vasas II. Bányász–Bóly 4–0. A sásdiak többet is kaphattak volna, bár simán verték őket. István-aknai Bányász–Sásd 3–0 (Dunántúli Napló, 1975. augusztus 25.).
Belépett a rendszerbe a PEAC is, méghozzá egy döntetlennel. PEAC– Sellye 2–2. A mohácsiak kitűnő teljesítményt nyújtottak, a szigetváriak meglepetésére. Mohács–Szigetvár 2–1. Pécsiek, egymás között, ahol a hazaiak jártak rosszul. Pécsi Porcelángyár–Pécsi Kinizsi 0–2. Bár nem részletezték, de csapkodó futball alakult ki a játéktéren. Mágocs–Vasas II. Bányász 1–1.Az újonc otthon is tapasztalhatta, nem könnyű a sorsa. Pogány–Beremend 1–2 (Dunántúli Napló, 1975. szeptember 1.).
Tervszerűtlen játékot tapasztalt a tudósító, mégis akadt négy gól. Mohács–Pogány 2–2. Végig a szigetváriak támadtak, igaz, csak egyszer voltak eredményesek, de azért nyertek. Szigetvár–PEAC 1–0. Ipari küzdelem, megyeszékhelyi módra. Pécsi Kesztyűgyár–Pécsi Porcelángyár 1–1. Az éllovas vasasiak magabiztosan szerepeltek. Vasas II. Bányász–Beremend 3–1. A katonák nem jól teljesítették a szolgálatukat. Sellye–Honvéd Steinmetz SE 1–0. A gázosok szorosan hozták a pontokat maguknak. Pécsi Gázmű–Bóly 3–2. Kiegyensúlyozott találkozón a vége nem lett egyenlő. Sásd–Pécsi Kinizsi 1–2 (Dunántúli Napló, 1975. szeptember 8.).
A mágocsi szerelvény kisiklott. Mágocs–Pécsi Gázmű 1–4. A nyertes 11-est is hibázott, mégis meglett a siker. Bóly–Pécsi Kinizsi 2–1. A gyors ellentámadások jelentették a diadal kulcsát. Steinmetz SE–Szigetvár 0–3. A bányászok első esetben maradtak alul valamelyik ellenlábassal szemben. Pogány–Vasas II. Bányász 1–0. A sellyeiek látogatása jól sikerült, már ha az ő szemszögükből nézzük a dolgot. Pécsi Porcelángyár–Sellye 1–3. Alacsonyan röpködtek a gólok, akadt belőlük bőven. PEAC–Mohács 4–3 (Dunántúli Napló, 1975. szeptember 15.).
Telek három gólt vállalt, amivel főszereplője lett saját találkozójának. Szigetvár– Pécsi Porcelán 3–1. Tette mindezt 700 néző előtt! A vendégeknek szerencséjük volt, vagy aki leadta a dolgot az újságnak, elfogultnak számított. De a bányászoknak kell Fortuna támogatása, csak az egyszerre ritkán lehet kétoldalú. István-aknai Bányász–Vasas II. Bányász 0–2. A sellyeiektől Elmajer duplázott, Szabó meg szimplázott, bár ilyet nem igazán szoktak írni. Most mégis ez történt. Sellye–Sásd 3–0. A kovácstelepi mérkőzésen viszont Juhász jutott kettőig, Turbéki egyet hozzátett, máris kijött a matek. Pécsi Kinizsi–Mágocs 3–0 (Dunántúli Napló, 1975. szeptember 22).
A szigetvári Csöre egymaga gólveszélyesebbnek bizonyult, mint a sásdiak, mert hármat bevágott. Sásd–Szigetvár 2–3, Diákok, kontra katonák, előbbiek fölényének jegyében. PEAC– Steinmetz SE 4–1. A bányászok szünetben még „x”-re álltak, de aztán belehúztak. Vasas II. Bányász–Pécsi Gázmű 3–1. A porcelános Lőrincz (2) semlegesítése nem sikerült a mohácsiaknak. Pécsi Porcelángyár–Mohácsi TE 3–1. A beremendiek Kiss P. (2) kikapcsolásába buktak bele. Pontosabban a ki nem kapcsolásába! Beremend–Pécsi Kinizsi 0–2 (Dunántúli Napló, 1975. szeptember 29.).
Kiss P. nagyon elkapta a fonalat, megint két találat kapcsolódott a nevéhez. Pécsi Kinizsi–Vasas II. Bányász 3–0. Szász sem aprózta el, három a hatból, vagyis a fele gólhoz a nevét adta. Pécsi Gázmű–István-aknai Bányász 6–2. A bólyiaknak csupán a súlyos verés jutott. Szigetvár–Bóly 4–0. Ráadásul a kapusuk jó formában védett! A felek egymást múlták alul, de Pártényi azért 11-esből betalált. Mohácsi TE–Sásd 1–0. A beremendieket verték, mint jég a határt. Pécsi Kesztyűgyár–Beremendi Építők 4–0 (Dunántúli Napló, 1975. október 6.).
Budainak összejött a triplázás, ami számos fontos dolgot meghatározott. Beremendi Építők–Sellye 4–2. A PEAC lendületbe jött, a sásdiak sem találták meg a fékkart ellenük. PEAC–Sásd 4–1. Zuhogó esőben próbáltak betalálni a mérkőzők, de sikertelenül. Pogány–Pécsi Gázmű 0–0. Az István-aknai Bányász–Pécsi Kinizsi csata egy az egyben elmaradt. A játékvezetők ugyanis nem jelentek meg a helyszínen (Dunántúli Napló, 1975. október 13.)!
Tudni bizonyosan még nem lehetett, de már a félidőben kihirdethették volna a végeredményt. Ráadásul a beremendi Vargát megjegyzésért leküldte a sípos. Szigetvár–Beremend 4–1. A porcelános Lauer három hálórezdítése csupán egy pontra volt elég a csapatának. Pécsi Porcelángyár–Pogány 3–3. Négy fő leszerelt a katonacsapattól, ennek ellenére sem szerepeltek le. Steinmetz SE–Sásd 3–1. A vasasiak a sellyei sportpályán súlyos „maflásba” léptek bele. Sellye–Vasas II. Bányász 4–0. Az egyetemisták hibáztak, bár a harmadik helyüket még tartották. PEAC–Bóly 0–1 (Dunántúli Napló, 1975. október 20.).
A mohácsi Patócsra jobban kellett volna odafigyelni, mert kétszer is mattolta a beremendi hátsó alakzatot. Mohácsi TE– Beremend 3–0. Ha már kettő: Kincsesnek is annyi jutott a háromból, a gázműveseknek mindből részük lehetett, mert ez már csak ilyen. Pécsi Kesztyűgyár–Pécsi Gázmű 3–0. A sásdiak háromszor futhattak össze örülni, ebből két esetben Hirth vált tettessé. Sásd–Pécsi Porcelángyár 3–1 (Dunántúli Napló, 1975. október 27.).
A mágocsiak szemtelen vendégnek bizonyultak, vagy a honvédek túl udvariasan játszottak. Steinmetz SE–Mágocs 1–4. Az éllovas szigetváriak első pontosztozkodása esett meg otthonukban, 350 szemtanúval. Szigetvár–István-aknai Bányász 1–1. Vitkovics gólt szerzett, ez okozta a gázosok vesztét. Sellye–Pécsi Gázmű 1–0. Térfélcsere előtt még a hazaiak álltak jobban, azt követően viszont fordult a kocka. Sásd–Pogány 1–2. Maradt sereghajtó, 16. a porcelángyári tizenegy, a döntetlenje ellenére, de inkább pont az miatt is. Pécsi Porcelángyár–Bóly 1–1 (Dunántúli Napló, 1975. november 3.).
Pécsszabolcson a mohácsiak győzelmének jogossága vitán felül állt. István-aknai Bányász–Mohácsi TE 1–3. A mágocsiak nem méltányolták a szép porcelánok hagyományát. Mágocs–Pécsi Porcelángyár 2–1. Nem tévedés, a hazai Hazait kiállította a sporttárs, akinek sípja is akadt hozzá. Az utolsó percben az otthoniak kihagytak egy 11-est is. Pécsi Gázmű–Szigetvár 1–1. Lélektelen játékot nyújtottak a csapatok, ám egy pont még így is járt érte. Bóly–Sásd 1–1. A kesztyűsök többet támadtak, bár feleslegesen. Egy pogányi labda csak beakadt. Pogány–Pécsi Kesztyűgyár 1–0 (Dunántúli Napló, 1975. november 9.).
Első a másodikkal szemben – jó lett a dolog egy „döncire”. Szigetvár–Pécsi Kinizsi 1–1. Megtáltosodott a porcelános brigád. Pécsi Porcelángyár–Beremendi Építők 4–1. Katonai fölény, ami semmit sem ért. Honvéd Steinmetz SE–Vasas II. Bányász 0–1. A gázművesek kevésbé voltak veszélyesek, mint a hazaiak, mégis pontot raboltak a Duna partján. Mohácsi TE– Pécsi Gázmű 2– 2. Még Hirth öngólját is elbírták a sásdiak, Sásd–Mágocs 2–1 (Dunántúli Napló, 1975. november 17.).
Ötpontos előnnyel várhatta a tavaszi folytatást a szigetvári alakulat. Pécsi Kesztyűgyár–Szigetvár 1–2. A mágocsiaknál a bólyiak találat nélkül fejezték be az őszi sorozatot. Mágocs– Bóly 3–0. A sásdiak ugyan egyszer hibátlanul támadtak, de az nem volt számukra elég semmire sem. Beremend–Sásd 3–1. A Kinizsi másodikként telelhetett. Pécsi Kinizsi–Mohács 1–0. Egy nyerés idegenben, ami a harmadik helyet hozta meg az egyetemistáknak. Pécsi Gázmű–PEAC 1–3. Az aknászok a 12. helyig szálltak alá. István-aknai Bányász–Steinmetz SE 0–2 (Dunántúli Napló, 1975. november 25.).
A „poros” labdákat március 14-én adták ki ismét a szertárosok. A Steinmetz SE labdarúgóit viszont erről késve értesítették, ezért az első játékrészben még csak keresték a játékszert. Amit négyszer a hálójukban találtak meg, vagyis súlyos lett a „móka” vége. Szigetvár–Honvéd Steinmetz SE 6–1. Nehéz talajon akadozott az összjáték. Mohácsi TE–PEAC 1–0. Biztos hazai siker született, mert a vendégek védelme sokat bizonytalankodott. Sellye–Pécsi Porcelángyár 3–0. A beremendi Illés nélkül fejezték be vendégjátékukat a vesztesek. István-aknai Bányász–Beremend 2–0. Meg még akadt három szoros esemény is. Pécsi Kesztyűgyár–Sásd 0–0. Pécsi Kinizsi– Bóly 1–1. Pogány–Vasas II. Bányász 1–0 (Dunántúli Napló, 1976. március 15).
A vasasiak szünet után is jobban teljesítettek, mint az aknaiak. Vasas II. Bányász–István-aknai Bányász 2–0. Ha hihetünk a napilapnak, akkor a mágocsi Mágocsi 11-esből talált be, ami kellett a sikerükhöz. Mágocs–Pécsi Kinizsi 2–0. Szigetvári pontszerzés a porcelánosok hazájában, Pécsi Porcelángyár–Szigetvár 1–1. A mohácsiak elbántak a katonákkal, második helyen álltak, hat ponttal lemaradva a szigetváriak mögött. Mohácsi TE–Steinmetz SE 2–0. Szünetig góliszony jellemezte a futballt, később azonban csak a vendégek találtak be. Sásd–Sellye 0–4 (Dunántúli Napló, 1976. március 22.).
Különösebb erőfeszítések nélkül is megsemmisítő ütést kapott a sásdi klub. Szigetvár–Sásd 5–0. A kinizsisek rendre elpuskázták helyzeteiket, aminek komoly ára lett. Pécsi Kinizsi–Beremend 0–1. Csúszott lefelé, már csupán 12. helyen állt az aknászok csapata. István-aknai Bányász–Pogány 0–1. A vasasiak vendégségben tízen fejezték be a találkozót, Adorján nem volt már velük a végén. De azért az egy pontból jutott neki is. Pécsi Gázmű–Vasas II. Bányász 1–1. Az iram jónak tűnt, de a színvonal alacsonyra sikeredett, mégis örülhettek a mohácsiak. Mohácsi TE–Pécsi Porcelángyár 1–0 (Dunántúli Napló, 1976. március 29.).
A beremendiek 500 néző előtt verték a kesztyűsöket. Beremendi Építők–Pécsi Kesztyűgyár 3–1. Mindenki szürkét nyújtott a vasasi pályán. Vasas II. Bányász–Pécsi Kinizsi 0–0. Hiába került szünetet követően fölénybe a bólyi szakosztály, a szigetváriak elvittek tőlük egy pontot. Bóly–Szigetvár 1–1. Gólra törően, valamint fegyelmezetten rúgták a bőrt a mohácsiak vendégségben. Sásd–Mohács 0–3. A gázosok sem hagyták ki, hogy gyengélkedett az aknászok focibrigádja. István-aknai Bányász–Pécsi Gázmű 1–4 (Dunántúli Napló, 1976. április 5.).
A mágocsiak védelme sok esetben ingott meg, de ez az eredményből is kiolvashatóvá vált, nem csak a tudósításból. Szigetvár– Mágocs 7–0. A Kinizsi lehetett a következő, az aknászok „sírásói” sorában. Pécsi Kinizsi–István-aknai Bányász 4–0. Ami más pályákon bement, az itt mind kimaradt. Steinmetz SE–Pécsi Porcelángyár 0–0. Sellyén is otthonosan mozogtak a beremendiek. Sellye–Beremendi Építők 1–3. A mohácsiak az első helyezett üldözése közben, másodikként botlottak el. Mohácsi TE–Bóly 0–2 (Dunántúli Napló, 1976. április 12.).
Előre menekült az üldözők elől a szigetvári alakulat. Beremend– Szigetvár 0–3. Végre jutott egy döntetlen is az aknászoknak. István-aknai Bányász–Pécsi Kesztyűgyár 1–1. A másik pécsi mérkőzésen is pont ugyanolyan végeredmény került a jegyzőkönyvbe. Pécsi Kinizsi–Pécsi Gázmű 1–1. A pogányiak keresztet vethettek a két pontjukra. Pogány–Pécsi Porcelángyár 0–2. Két gyenge fél erőpróbájaként írták le a baráti összejövetelt, ahol azért hirdettek nyertest is. Mágocs–Mohács 0–1. Nagy erőbedobás mellett a szerencse sem volt mellékes szereplő, szólt a jelentés. Sásd–Steinmetz SE 0–1. Az egyetemisták Bólyban maradtak alul, pedig az első félidő végén még előnyben voltak. Bóly–Universitas PEAC 3–1. (Dunántúli Napló, 1976. április 20,).
A pogányiaknak valóban nyolc lett, bár nem szóltak olyat. Pécsi Kinizsi–Pogány 8–0. Szigetváron, meg Pécsbányatelepen a felével is beérték a csapatok. Szigetvár–Vasas II. Bányász 4–0. Pécsi Kesztyűgyár–Pécsi Gázmű 4–0. Sellyén még egyel kevesebb is elég volt a meggyőző sikerhez. Sellye–István-aknai Bányász 3–0. ,A porcelánosok két találattal is tudtak győzni, szorosan. Pécsi Porcelángyár–Sásd 2–1. Az egyetemisták is elővették a jobbik cipőjüket, a gólerőset. Universeitas PEAC–Mágocs 6–1 (Dunántúli Napló, 1976. április 26.).
A pogányiak az elmúlt fordulóhoz képest teljesen másik arcukat mutatták. Érdemes a gólszerzőket is felsorolni: Radó (4), Rugási (2), Bánfai (2), Várbíró, Kiss, Zsdrál. Pogány–Sásd 12–0. A vasasiak nem a vasat, hanem a mohácsiakat ütötték, még melegében. Vasas II. Bányász–Mohács 2–1. Kellemetlen élményben lehetett részük a sellyeieknek Pécsett. Pécsi Gázmű–Sellye 4–0. A szigetváriak teljesítették a „kötelezőt”, az aknaiak meg tovább nyomultak, de lefelé. Már a 15. hely volt az övék. Szigetvár–István-aknai Bányász 1–0. Bólyban a küzdelem dominált, nyert a hazai. Bóly–Pécsi Porcelángyár 2–1 (Dunántúli Napló, 1976. május 3.).
Huszonöt perc kellett az első öt szigetvári találathoz. A többi már csupán formaságnak számított. Szigetvár–Pécsi Gázmű 7–1. A bólyiak sem álltak le korán a gólgyártással. Bóly–Sásd 9–0. Alsóházi adok-kapok alakult ki, amiből a porcelánosok jöttek ki kedvezőbben. Pécsi Porcelángyár–Mágocs 3–2. A mohácsiak 600 szurkoló előtt „bántották” az István-aknai látogatókat. Mohácsi TE–István-aknai Bányász 3–0. A tanulók még hagytak is ki helyzeteket. Universitas PEAC–Vasas II. Bányász 3–0 (Dunántúli Napló, 1976. május 10.).
Rangadóként vártak rá, de nagyon sima lett a vendégsiker. Pécsi Kinizsi– Szigetvár 1–4. A mágocsiaknál Wald volt az ügyeletes gólfellelős, négyet ért el, ezek szerint a sásdiak nem bírtak vele. Mágocs– Sásd 6–0. A pogányi pályán hiába fohászkodtak a hazai drukkerek, az sem segített rajtuk. Pogány–Bóly 1–2. Az aknászok ismét megtudták, milyen a győzelem íze. István-aknai Bányász–PEAC 3–1. Jól védekeztek a porcelángyáriak, nem is kaptak gólt. Beremend–Pécsi Porcelángyár 0–0 (Dunántúli Napló, 1976. május 17.).
Nagyszerűen teljesített a kesztyűgyári formáció. A szigetváriaknak kifejezetten keservesre sikeredett a nyerés. Szigetvár–Pécsi Kesztyűgyár 2–1. Száznyolcvan perc, érintetlen hálókkal. Steinmetz SE–István-aknai Bányász 0–0. Bóly–Mágocs 0–0. Egy harmadik pontosztozkodás során viszont négy esetben is lehetett közepet kezdeni. Universitas PEAC–Pécsi Gázmű 2–2. A vasasiaknak nem akadt válaszuk támadásban. Pécsi Porcelángyár–Vasas II. Bányász 2–0. Három megkapott büntetőből csupán egy ment be sellyei részről, ami végzetesnek bizonyult számukra. Sellye–Pogány 1–3. (Dunántúli Napló, 1976. május 24.).
A lefújás pillanatában már bajnokként köszönthették a sellyei nézők a szigetváriakat. Már, ha volt kedvük az ünnepléshez! Sellye–Szigetvár 0–2. A sásdiak megint nem úszták meg a kirándulást olcsón. Vasas II. Bányász–Sásd 8–1. Névvel nem viccelünk, csak ha muszáj! Mintha lottón nyerek volna, Lott hármasa vitt mindent. Beremend–Bóly 3–1. A mohácsiak kikaptam a Kinizsi neg köszönte a kesztyűgyári besegítést. Pécsi Kesztyűgyár–Mohács 1–0. Pécsi Kinizsi–PEAC 0–0. A sörösök felléptek a második helyre. A pogányiak nem bírtak a helyzetkihasználásban jobb mágocsi legényekkel. Pogány–Mágocs 2–3. Elmaradt a gáztámadás, nem kellett gázálarc a harcosoknak. Honvéd Steinmetz SE–Pécsi Gázmű 2–1 (Dunántúli Napló, 1976. május 31.).
Humoros hozzáértők szerint, a helyzetek alapján az eredmény akár fordított is lehetett volna. Szigetvár–Pogány 0–0. Birkóztak a „törpék” sok örömük nem volt benne, de az 50 néző sem repesett a boldogságtól. Sásd–István-aknai Bányász 0–0. Bólyban nem ment a futball a bányászoknak. Bóly–Vasas II. Bányász 2–0. A porcelános kemencében kialudt a tűz, mert elfogyott a gáz. Pécsi Porcelángyár–Pécsi Gázmű 1–2. Ráadásnak, a forduló végén egy mágocsi diadal is akadt. Mágocs–Beremend 2–0 (Dunántúli Napló, 1976. június 7.).
Csépelték az aranyérmest becsülettel a mohácsiak. Mohácsi TE–Szigetvár 5–1. Kincses három gólja volt egyénileg a legtöbb, a másik részen négy kesztyűs osztozott. Pécsi Kesztyűgyár–Steinmetz SE 7–2. A sásdiak önmagukhoz képest jól teljesítettek, bár be nem találtak a kapuba. Pécsi Gázmű–Sásd 4–0. A porcelánosok a 37. percen „elbaltáztak” egy büntetőt. Pécsi Kinizsi–Pécsi Porcelán 3–1. A beremendi derbin mindenkinek jól jött a pontosztozkodás. Beremend–Pogány 2–2 (Dunántúli Napló, 1976. június 14.).
„Szép” jubileumot hozott a sásdiak fellépése. Az utolsó kapott góljuk volt a 100. a bajnokságban. Aztán 16. helyen, toronymagas utolsóként – bár ez képzavar – el is hagyták az osztályt. Pécsi Kinizsi–Sásd 5–0. De legalább csak 50 elszánt ember láthatta az „égést”. A mohácsiak pogányi győzése is csak a bronzhoz volt elég. Pogány–Mohácsi TE 0–2. A honvédek már szabadságra mentek, bár még volt vissza kilencven percük. Sellye–Steinmetz SE 4–0. Az egyetemisták lélekben már a strandon jártak, bár még pályára léptek. PEAC–Szigetvár 2–8. A mágocsiak kiemelkedően gyenge teljesítménnyel rukkoltak elő. Vagy inkább szégyenkeztek vele. Mágocs–István-aknai Bányász 1–2 (Dunántúli Napló, 1976. június 21.).
A bajnokságban második Pécsi Kinizsi osztályozót vívhatott, az NB III-ba jutásért, a Fejér megyei Polgárdival. A rendes játékidő, meg a hosszabbítás azután következhettek a 11-esek, amikben a pécsiek maradtak alul. Polgárdi–Pécsi Kinizsi 1–1, Összesítésben 4–3 (Fejér Megyei Hírlap, 1976. július 6.).
A szigetvári csapatban szerepeltek (többnyire utónév nélkül): Csöre, Dvorszky, Freivogl, Győri, Kövesi, Modák, Palotai, Pichler Imre, Szöllősi, Tóth, Tüske Csaba, Varga. Vezetőedző: Szőke József.
(Források: Dunántúli Napló, Fejér Megyei Hírlap, heti tudósítások, cikkek, táblázatok, 1975–1976-ból.)
2025-09-11 13:39:38
2025-09-09 18:13:17
Október 15-ig lehet nevezni az MLSZ által szervezett Középiskolai Labdarúgó Programra.
2025-08-28 05:50:16
2025-08-28 05:26:03