ELHUNYT FUTÓ GYULA

2017. május. 02., 08:51   |    

ELHUNYT FUTÓ GYULA

futogyula Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Futó Gyula hetvennyolcadik életévében elhunyt. A Pécsi VSK-ban kezdett focizni, és már fiatalon bekerült az NB. II-es felnőtt csapatba. 34 éves koráig aktív labdarúgó volt, a Pécs Vasasban fejezte be játékos-pályafutását. Még aktív labdarúgóként játékvezetői vizsgát tett 1971-ben. 1975-ben került az országos játékvezetői keretbe, ezt követően évekig vezetett mérkőzéseket az NB. II-ben, és partjelzőként az NB. I-ben is közreműködött. 1982-es visszavonulása után bekapcsolódott a játékvezető ellenőrök munkájába, és több éven keresztül tagja volt az országos ellenőri keretnek. Folyamatosan részt vett a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottságának munkájában, dolgozott küldőként jó ideig, majd 1997-ben megválasztották JB elnöknek. Több cikluson keresztül részt vett az NB. III. Dráva csoport Versenybizottságának munkájában. Ő képviselte megyénket ebben a szervezetben. Közel 60 éves labdarúgó-, játékvezető- és sportvezetői munkája elismeréseként 2014-ben az MLSZ Baranya Megyei Társadalmi Elnöksége „Baranya Megye Labdarúgásáért” díj Arany fokozata kitüntetést adományozta Futó Gyulának.

Emlékét örökké megőrizzük.

Temetésére 2017. május 11-én 12:30-kor a Pécsi Köztemetőben kerül sor.


További hírek

Általános
Ligaértekezletet tartott az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága

2026-02-19 12:04:08

Ligaértekezletet tartott az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága

Február 18.-án (szerda) megtartotta a tavaszi labdarúgó-rajt előtti szokásos ligaértekezletét az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága Pécsen.

Általános
Elhunyt dr. Kamarás István

2026-02-18 20:02:42

Elhunyt dr. Kamarás István

Pótolhatatlan veszteség érte a magyar futball közösségét. Családja tájékoztatása szerint elhunyt dr. Kamarás István, aki hat évtizeden át szolgálta lelkiismeretesen a magyar labdarúgást.

Általános
Izgalmas mérkőzésekkel folytatódott a Pécsi Iskolai Bajnokság 2025-2026-os évada

2026-02-11 08:39:22

Izgalmas mérkőzésekkel folytatódott a Pécsi Iskolai Bajnokság 2025-2026-os évada

Izgalmas és szoros mérkőzésekkel folytatódott a Pécsi Iskolai Kispályás Labdarúgó Bajnokság.

Általános
Tavaszi Ligaértekezlet - 2026.02.18 - Pécs
Szponzorok