Elhunyt id. Dárdai Pál

2017. december. 08., 17:29   |    

Elhunyt id. Dárdai Pál

Életének hatvanhetedik évében gyógyíthatatlan betegségben elhunyt a korábbi legendás pécsi játékos, idősebb Dárdai Pál.

A pécsi labdarúgás történetének hosszú históriájában akadtak különleges egyéniségek. Közéjük tartozott idősebb Dárdai Pál is, aki a Pécsi MSC-ben teljesítette ki tudását. A remek középpályás jó egy évtizedig számított a legnagyobb kedvencnek Mecsekalján. Mindez sajnos már a múlté, hiszen gyógyíthatatlan betegségben szenvedő ikonunk távozott közülünk.

Sokak emlékében élénken élhet, hogy az 1951. május 9-én, Véménden született Dárdai Pálnak akkora lövései voltak, hogy azok elől néha a kapusok rémületükben ugrottak el. Ebben nyilván van kis túlzás, de azért akadtak olyanok, akik nem bánták, ha már végképp lekéstek egy-egy sistergős bombáról.

A kiváló focista soha nem lehetett felnőtt válogatott, ami nem a Pécs korábbi középpályásának képességeiről árult el kritikát. Hanem azt jelenti, egykoron milyen nehéz lehetett odakerülni a legjobb tizenegybe. 1978-ban Kovács Ferenc, akkori szövetségi kapitány keretében szerepelt ugyan, de két esetben is sérülés akadályozta meg a bemutatkozásban.

Mindenesetre, ha nem csupán az élvonalban elért gólokat vesszük számításba, akkor Dárdai Pál messze a legeredményesebb focistának számít klubunkban. Ez cseppet sem meglepő, ha hozzátesszük, az 1976-1977-es évadban NB II-es gólkirály lett belőle. Az együttes meg bajnokként ünnepelhetett.

Egyszer, már az NB I-ben, a véméndi származású sportoló négyet vágott egy meccsen az akkori bajnok Újpesti Dózsának, amiért a szaklaptól 10-es osztályzatot kapott. Idősebb Dárdai Pál 1974 és 1989 között 361 bajnoki mérkőzésen lépett pályára pécsi színekben. Eközben tagja volt az 1978-as Magyar Kupa-döntős és az 1985–86-os idényben bajnoki ezüstérmet szerző csapatunknak.

Páratlan labdarúgó-pályafutását követően idősebb Dárdai Pál vezetőedzőként is ült a pécsi kispadon. Azóta volt Komlón, Barcson és Dombóváron is tréner, legutóbb pedig a PMFC akkor megbízott edzőjét, Kulcsár Árpádot segítette. A Baranya megyéhez, Pécs városához és persze a piros-fekete klubhoz ezer szállal kötődő idősebb Dárdai Pál haláláig nem szakadt el egyesületünktől.

Történeteit, szakmai észrevételeit mindig nagy figyelem kísérte. Klubunk mély fájdalommal vette tudomásul, hogy életének hatvanhetedik évében gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. A pécsi futball legendás alakjának, a későbbi sikeres edzőnek temetéséről később intézkednek. A család ezúton is kéri, tartsák tiszteletben a gyászukat!

Emlékedet örökké megőrizzük! Isten veled, Pali bácsi! 

Forrás: www.pmfc.hu


További hírek

Általános
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága

2024-03-29 08:23:06

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága

Tájékoztatjuk az egyesületek ügyintézőit, hogy március 29.-e (Nagypéntek) és április 01.-e (húsvét hétfő) munkaszüneti napok, ezért az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatóság irodájában az ügyfélfogadás ezeken a napokon szünetel, így személyes ügyintézésre nem lesz lehetőség.

Általános
JÁTÉKMESTER - pedagógus továbbképzés

2024-03-28 15:36:44

JÁTÉKMESTER - pedagógus továbbképzés

A Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots Osztálya ’Játékmester’ pedagógus játékmódszertani továbbképzést tart Mohácson.

Általános
Szerdán átvették oklevelüket az Amatőr Sportszervezői tanfolyamot végzettek

2024-03-28 11:01:12

Szerdán átvették oklevelüket az Amatőr Sportszervezői tanfolyamot végzettek

Szerda délután ünnepélyes keretek között vehették át okleveleiket az Amatőr Sportszervezői tanfolyamot végzett megyei sport szakemberek.

Általános
A Baranya Vármegyei Alapfokú játékvezetői tanfolyam hallgatói március elején vizsgáztak Pécsen

2024-03-11 14:03:11

A Baranya Vármegyei Alapfokú játékvezetői tanfolyam hallgatói március elején vizsgáztak Pécsen

22 fő tett március 8-án sikeres alapfokú játékvezetői vizsgát Pécsen.

Szponzorok