Elhunyt Tihanyvári László

2021. december. 10., 09:04   |    

Elhunyt Tihanyvári László

Újabb kiváló sportember hagyott itt bennünket: Rövid lefolyású, súlyos betegségben 62 évesen elhunyt Tihanyvári László.

Aki ismerte, „Tihinek” szólította. Márpedig aki a baranyai futballpályákon megfordult, biztosan összefutott vele, hiszen évtizedek óta szeretett sportágának élt: kapusként több baranyai csapatban is megfordult, aktív pályafutása sokáig tartott, hiszen a 39 esztendős volt, amikor a PVSK-ban befejezte játékos pályafutását, de az alapokat még a Pécsi Dózsában, illetve a Pécsi MSC-ben szerezte meg.
A játékos pályafutás befejezése után sem szakadt el a futballtól, edzőként tevékenykedett tovább. Testnevelő tanári diplomáját a TF-en szerezte, A-licences edzői diplomája volt, 11 évig oktatott az UEFA-edzőképzőn is. Eddig 11 csapatnál működött a PVSK-n kívül számos csapatnál megfordult, többek között edzősködött a PEAC-nál, Beremenden, Pécsi Dinamónál, Szászváron is, legutóbb a Majosi SE együttesét edzette négy éven át. A tolnai csapat Megye I.-es bajnoki címet és NB III.-as feljutást is ünnepelhetett Tihanyvári vezetése alatt.
Közvetlen, szókimondó személyisége hiányozni fog a labdarúgó pályák környékéről.
Nyugodj Békében "TIHI"

Forrás: pvsk.hu, pecsaktual.hu


További hírek

Általános
Ligaértekezletet tartott az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága

2026-02-19 12:04:08

Ligaértekezletet tartott az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága

Február 18.-án (szerda) megtartotta a tavaszi labdarúgó-rajt előtti szokásos ligaértekezletét az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága Pécsen.

Általános
Elhunyt dr. Kamarás István

2026-02-18 20:02:42

Elhunyt dr. Kamarás István

Pótolhatatlan veszteség érte a magyar futball közösségét. Családja tájékoztatása szerint elhunyt dr. Kamarás István, aki hat évtizeden át szolgálta lelkiismeretesen a magyar labdarúgást.

Általános
Izgalmas mérkőzésekkel folytatódott a Pécsi Iskolai Bajnokság 2025-2026-os évada

2026-02-11 08:39:22

Izgalmas mérkőzésekkel folytatódott a Pécsi Iskolai Bajnokság 2025-2026-os évada

Izgalmas és szoros mérkőzésekkel folytatódott a Pécsi Iskolai Kispályás Labdarúgó Bajnokság.

Általános
Tavaszi Ligaértekezlet - 2026.02.18 - Pécs
Szponzorok