Országosan minden megyében ezen a héten kezdődtek a megyei U12-U13-U14 válogatottak első edzései.
Koordinációs gyakorlat
Tavaly tavasszal az MLSZ Bernd Storck vezetésével egy új, megyei szinten működő tehetségfejlesztő programot indított. A projekt célja, hogy a 12–14 éves korosztály legtehetségesebb hazai labdarúgói heti rendszerességgel egységes, minőségi képzést kapjanak, és 15 éves korukra már a megfelelő technikai, taktikai és fizikai készségek birtokában álljanak az első szövetségi szinten működő utánpótlás-válogatott, az U15-ös együttes rendelkezésére.
OKORIE DAVID CHIKE (PVSK)
- Az első tavaszi edzést szerdán (márc. 01.) a 13 évesekkel kezdtük, amely során elég sok új arcot néztünk meg. Több mindent kipróbáltunk, olyan alap technikai feladatokat, mint például a helyes labdaátvétel és az elmozgásokat. Sulykoltuk a labdabirtoklás alapelveit, de figyeltük még a passzok erősségét, illetve az azokból való kapura lövést és még sorolhatnám mi mindent… A szerdai tréning teljesen alap dolgokról szólt, de azért dolgozunk, hogy ezeket jól csinálják a gyerekek – számolt be az idénynyitó tréning részleteiről Kósa Sándor, TK-edző.
2026-02-19 12:04:08
Február 18.-án (szerda) megtartotta a tavaszi labdarúgó-rajt előtti szokásos ligaértekezletét az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága Pécsen.
2026-02-18 20:02:42
Pótolhatatlan veszteség érte a magyar futball közösségét. Családja tájékoztatása szerint elhunyt dr. Kamarás István, aki hat évtizeden át szolgálta lelkiismeretesen a magyar labdarúgást.
2026-02-11 08:39:22
Izgalmas és szoros mérkőzésekkel folytatódott a Pécsi Iskolai Kispályás Labdarúgó Bajnokság.
2026-01-29 14:33:24











































