Ifjú focisták foglalják el a szigetvári sportcsarnokot

2020. január. 31., 16:13   |    

Ifjú focisták foglalják el a szigetvári sportcsarnokot

Február összes hétvégéjén ifjú focistákkal telik majd meg a szigetvári sportcsarnok. A baranyai kisvárosban 16. alkalommal rendezik meg a Dél-Zselic Gyermek Labdarúgó Fesztivált, amelyen 5 korosztály közel 60 csapata méri össze erejét a nemzetközi mezőnyben.

Az ország minden tájáról, sőt, még a szomszédos Horvátországból is érkeznek utánpótlás-egyesületek Szigetvárra, hogy összemérjék erejüket a XVI. Dél-Zselic Gyermek Labdarúgó Fesztiválon. A torna február 2-án, vasárnap az U17-es gárdák küzdelmeivel veszi kezdetét, majd további három hétvégén keresztül tart.

– Ahogy minden évben, idén is remek hangulat várható – mondta lapunk Horváth László, a labdarúgó fesztivál főszervezője. – A négy hétvégén öt korcsoport fogja összemérni erejét. A Dél-Zselic kiemelt, kétnapos tornái ezúttal is az U11-es és az U13-as együttesek küzdelmei lesznek. Ezeken a hétvégéken általában teljesen megtelik a szigetvári sportcsarnok, ami 400 főt jelent. Miután a kézilabdacsapat is megszűnt, ez az egy olyan sportrendezvény maradt a városban, amikor teljesen ki van használva a létesítmény.

Horváth László tavaly egészen ezüstéremig vezette az U11-es szigetvári fiatalokat, ami a kupa történetének legjobb hazai szereplése volt. Ezúttal viszont kizárólag rendezőként vesz részt a népszerű tornán. A tréner jelenleg a Szigetvár U7-es focistáit edzi, akiket jövőre már megmérettetne a legfiatalabbak között.

Dél-Zselic Gyermek Labdarúgó Fesztivál
Időpontok: február 2. (U17-es korosztály), február 8. (U15), február 9. (U9), február 15-16. (U11), február 22-23. (U13).
Helyszín: Szigetvár Városi Sportcsarnok

A résztvevő csapatok: Szigetvári LE, MKFC, Budatétény SE, Debrecen SC, Barcs, Dombóvári FE, Siklósi FC, PMFC, Nagybajom, FC Budapest, Halász FS, PEAC, Komlói Bányász, Petica Team (horvát), Csep-Gól FC, Lobogó FFC, Kozármisleny FC, Pécsi Sportolda, Szekszárdi UFC, PVSK, Zalaszentgrót, Donji Miholjac (horvát), Kétújfalu SE.

Forrás: www.bama.hu
Szabó Dániel


Címkék:

További hírek

Általános
Ligaértekezletet tartott az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága

2026-02-19 12:04:08

Ligaértekezletet tartott az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága

Február 18.-án (szerda) megtartotta a tavaszi labdarúgó-rajt előtti szokásos ligaértekezletét az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága Pécsen.

Általános
Elhunyt dr. Kamarás István

2026-02-18 20:02:42

Elhunyt dr. Kamarás István

Pótolhatatlan veszteség érte a magyar futball közösségét. Családja tájékoztatása szerint elhunyt dr. Kamarás István, aki hat évtizeden át szolgálta lelkiismeretesen a magyar labdarúgást.

Általános
Izgalmas mérkőzésekkel folytatódott a Pécsi Iskolai Bajnokság 2025-2026-os évada

2026-02-11 08:39:22

Izgalmas mérkőzésekkel folytatódott a Pécsi Iskolai Bajnokság 2025-2026-os évada

Izgalmas és szoros mérkőzésekkel folytatódott a Pécsi Iskolai Kispályás Labdarúgó Bajnokság.

Általános
Tavaszi Ligaértekezlet - 2026.02.18 - Pécs
Szponzorok